imf-tárgyalások

Orbán Viktor újra meghátrál

Orbán Viktor két héttel ezelőtt még azt mondta, ha „ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz.” Miután az Európai Központi Bank, az Európai Unió és az IMF is kifogásolta a tranzakciós illeték jegybankra történő kivetését már puhább álláspontot fogalmazott meg a kormány. Orbán ma már azt mondta, hogy meg fogják védeni a munkahelyeket és ennek a fedezete a tranzakciós adó. Hangsúlyozta, ha valamiért ez így nem lehetséges, akkor másképpen oldják meg.
2012.07.27. 09:47 Olvasási idő: 0 perc

A forint 290-ig is gyengülhet

A forint jobban gyengül, mint a zlotyi, és a korona, de egy pozitív nyilatkozat az IMF, vagy a kormány részéről akár fordíthatna a trenden, de erre kicsi esélyt látunk – írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.
2012.07.23. 10:13 Olvasási idő: 0 perc

Jövő héten kiderülhet, mit akar az IMF Orbánéktól

A napokban tartott találkozókon szerzett információk után az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket a jövő heti plenáris ülésre - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára péntek este az MTI-nek, miután az IMF/EU-delegációval tárgyalt a minisztériumban.
2012.07.20. 20:25 Olvasási idő: 0 perc

Orbán szövetségesei

Nagy hetet zárt Orbán Viktor, szövetségeseivel és partnereivel egyeztetett. A sort a KDNP-vel kezdte, s ma a Magosz elnökével tárgyalt az elmúlt két év tapasztalatairól. A következő időszakot érintő felvetések sorát hallhattuk, az uniós pályázati pénzek lehívásának új rendszerétől a magyar tulajdonú bankok megerősítésén át az agrárium kis- és középvállalkozásainak megsegítéséig. Az ötletbörze kivitelezésén gőzerővel dolgozhatnak a szakértők. A fotón Jakab István (Magosz) és Orbán Viktor.
2012.07.20. 16:21 Olvasási idő: 0 perc

IMF-tárgyalások: óva intő levelet írt Járai Ivaschenkónak

Nem képviselhetik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának álláspontját az fb ellenzéki párti tagjai - írta Járai Zsigmond, az fb elnöke a testület nevében Iryna Ivaschenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének szerdán azt követően, hogy a sajtóból arról értesült, az LMP-t és az MSZP-t képviselő tagok tárgyalást kezdeményeztek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló delegációjával.
2012.07.19. 08:14 Olvasási idő: 0 perc

Az IMF-hatás: reggel is tartja magát a forint

Tartotta árfolyamát szerda reggel a forint a főbb devizákhoz képest: a nemzetközi devizakereskedelemben az eurót 286,25 forinton jegyezték a kedd esti 286,21 forint után.
2012.07.18. 07:53 Olvasási idő: 0 perc

Cséfalvay: felgyorsíthatja az EU/IMF-tárgyalásokat az Ecofin döntése

Cséfalvay Zoltán szerint egyértelműen pozitív üzenet, és felgyorsíthatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokat az EU pénzügyminisztereinek döntése a magyar kohéziós forrásokkal kapcsolatban.
2012.06.25. 12:12 Olvasási idő: 0 perc

Fájdalmasan lassan haladnak az IMF-tárgyalások – Nem lehet kamatot vágni

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi ülésén várhatóan érvényben hagyja a jelenlegi 7,00 százalékos alapkamatot, és bár a reálgazdaság jelzőszámai már most indokolnának egy kamatcsökkentést, ez azonban csak az IMF/EU-megállapodás létrejötte és a kockázati árazások ezt követő csökkenése után valószínű - jósolták egyöntetűen londoni felzárkózó piaci elemzők a monetáris testület keddi kamatdöntő ülése előtt.
2012.06.25. 12:07 Olvasási idő: 0 perc

Varga: Vállalhatatlan IMF-kéréseket nem teljesítünk

Az utolsó simításokat végzik a jegybanktörvény azon a módosításán, amelyet a jövő héten be fogunk nyújtani a parlamentbe – mondta Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az m1 Ma Reggel című műsorában.
2012.06.15. 09:42 Olvasási idő: 0 perc

Kezdődhet az IMF-tárgyalás? - Elfogadhatják az EKB javaslatait

Két héten belül szavazhat a parlament a jegybanktörvény módosításáról – de úgy tűnik, hogy nem arról, amelyik jelenleg a képviselők előtt van, írja a Népszabadság.
2012.06.12. 09:41 Olvasási idő: 0 perc