BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest: több milliárd forint megvalósíthatósági tanulmányokra

Közel négymilliárd forintot költ a főváros tervezésre, hogy a következő EU-s költségvetési ciklust megalapozott pályázatokkal kezdhessék meg. Ez nem jelent önmagában városfejlesztést, de mindezek nélkül súlyosabb problémák jöhetnének 2014-től.

Nem marad projektek nélkül Budapest a 2014 és 2020 közti európai uniós költségvetési ciklusban – ígérte Tarlós István. A főpolgármester hétfő reggeli interjújában azok után beszélt erről, hogy Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a projektek előkészítettségét kérte számon rajta.

A projektek előkészítése az elmúlt hónapokban valóban a Városháza kiemelt feladati közé került. Milliárdos nagyságrendű az az összeg, amelyet a közeljövőben tervekre el fognak költeni, döntően a közlekedésfejlesztésben. Ezek azonban konkrét építkezést vagy járműbeszerzést még nem jelentenek. A közeljövő feladata az lesz, hogy elkészüljenek a megvalósíthatósági tervek, lehessen miből választania a városvezetésnek, mire szeretnének pályázni az EU-nál, majd ezek után megalapozott pályázatot nyújthassanak be. A mostani milliárdok elköltésének tehát fizikai valójában látható közvetlen eredménye nem lesz, ám a későbbi sikeres pályázatokhoz szükséges az előkészítés – más kérdés, hogy ennyiért és ilyen formában megfelelő-e a tervezés.

A legnagyobb, összességében több mint 3 milliárd forintos tervezési hullámot a leginkább jelentős közlekedési projektek jelentik. Három ezek közül egy-egy vonalhoz köthető, a negyedik átfogóbb, a teljes főváros villamos- és trolihálózatának megújítását vizsgálná. Ez utóbbira 883 millió forintot szánnak; összességében 19 beruházás tervét vizsgálják át. A cél készíteni egy pontos felmérést, mennyire megvalósíthatóak a tervek, majd felállítani egy prioritási sorrendet, melyek ügyében érdemes pályázni EU-s támogatásra. Pontosan ugyanennyit, 883 millió forintot költenek el a földalatti felújításának és meghosszabbításának vizsgálatára. Az új járművek beszerzése és a számos műemlékvédelmet élvező belvárosi épület miatt különösen bonyolult akadálymentesítés mellett a zuglói vonalhosszabbítást is vizsgálnák.

A régi, jól ismert terv, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése továbbra is napirenden van. Ez a Demszky-korszakban is a fontosabb távlati célok közé tartozott – a kihívás látványos a laikusok számára is: alig néhány tucat méterre van egymástól a két pálya az Örs vezér terén, ám a város egyik legforgalmasabb csomópontja áll köztük. A főváros 639 milliót szán arra, hogy az összekötés lehetőségeit megvizsgálják, valamint a vonal további fejlesztési lehetőségeit átnézzék. Az elképzelések közt van egy szárnyvonal Rákoskeresztúr felé is.

A dél-pesti fejlesztési terv is létezett korábban, ám igazán nagy hangsúlyt Tarlós főpolgármestersége alatt kapott. A cél a ráckevei és a csepeli HÉV-et összekötni, bevezetni az Astoriáig, és lecserélni a már most is 40 év körüli járműveket – a vizsgálatra, hogy ez hogy oldható meg a leggazdaságosabban, 720 millió forinttal terveznek.

További részletek a Világgazdaság keddi számában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.