BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán egyre inkább a sötét oldal felé húz

A múlt heti külkereskedelmi mérleg összeomlása után elkerülhetetlen volt a kormány tegnapi bejelentése, miszerint a gazdasági kilátásokat vissza kell vágni.

A gyári termelés adatok és az export alakulásának képe több, mint borús. A két legnagyobb felvevőpiac Kína és Amerika is komolyan érintett a jelenlegi válságban, Európáról nem is beszélve.    

Aggodalomra adhat okot, hogy a lakossági fogyasztás növekedésében -  a gazdaság 60 százalékát teszi ki – még a szikráját sem lehet fölfedezni a változásnak. Az április-júniusi időszak 0,3 százalékos GDP "bővülése" pedig egyértelműen friss ösztönző intézkedésekért kiált – véli az Equilor.

Mint arról beszámoltunk, 2012/2013-as pénzügyi évre a költségvetésnek jó 90 ezer miliárd jen áll rendelkezésre. Összesen 38,5 ezer milliárd jent kellene államkötvényeken keresztül beszedni. A kormányzati kiadások az előrejelzések szerint ez év október végéig 43,9 ezer milliárd jent. Ha a kérdéses törvényt nem fogadják el, a rendelkezésre álló források 46,1 ezer milliárd jenre csökkennek, ami azt jelenti, hogy maximum októberig finanszírozható a japán állam.

A várakozásoknál szerényebben nőtt a japán GDP a második negyedévben. Az április-júniusi negyedévben 1,4 százalékkal bővült az év azonos periódusához képest és 0,3 százalékkal az előző negyedévhez viszonyítva. Elemzők éves összevetésben 2,2 százalékos, negyedéves bázison pedig 0,6 százalékos növekedést vártak a második negyedévre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.