Magyar gazdaság

Nincs haszna az Olimpiák megrendezésének - elemzés

Az Olimpiákat illetően a fogadó ország az olimpiai eseménysorozat költségeit rendszerint alulbecsüli, az előnyöket pedig éppenséggel eltúlozza – mondja Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője, aki szerint Londonnak is rossz befektetés volt az Olimpia.

A londoni sporttalálkozó eredeti költségvetése mintegy 2,4-3,9 milliárd fontról szólt. 2007-re a kiadások már 9,3 milliárd fontnál tornyosultak. Manapság a kritikus hangú kommentárok és az ezeket támogató kutatások szerint az Olimpia mintegy 13 milliárd fontba került, míg a Sky Sports egyik leleplező szándékú vizsgálata azt állítja, hogy a közlekedési felújítások miatt a költségek elérhetik akár a 24 milliárd fontot is. Egyes beszámolók szerint csupán a biztonsági előirányzat 1 milliárd fontra rúgott.

Valóra vált a korábbi olimpiák tanúságaira építő előrejelzés, hogy a „csurig megtelt” város sok olyan turistát elriaszt, aki nem a sportesemény miatt érkezne; ők az idén egyszerűen kihagyták Londont. A zsúfoltságtól való félelmükben az Olimpia alatt a britek is inkább otthon maradtak.

Az Experian FootFall elemzőcég kimutatta, hogy a játékok két hete alatt a boltokat kevesebben látogatták: Kelet-Londonban mintegy 9,6 százalék volt a visszaesés, Nyugat-Londonban pedig mindkét hétre szerény csökkenés volt jellemző, de az adatokat az egyes események színhelye jelentősen befolyásolta. Nem meglepő, hogy a brit szállodaiparnak az Olimpia kapóra jött, emelkedett a kihasználtság (közel 4,8 százalékkal), és 95 százalékkal nőtt az egy szobára jutó bevétel – szállodaiparban közismert – mutatója is.

Jeremy Hunt, a miniszteri kabinet tagja is beismerte, hogy az Olimpia rövidtávon csak kevéssé lendített a gazdaságon, de hát pontosan ezt panaszolták fel a kiskereskedők. Hunt azt is megállapította, hogy az Olimpia London arcát hosszabb távra „profilírozta a globális terepen”. Ez a kijelentés meglehetősen kétséges, noha a város már eleve jól képviselteti magát. Azzal folytatta, hogy az Olimpia segíthet tolni a brit gazdaság és szekerét.

Ugyanez a kijelentés a 2008-as pekingi játékokra nézve még jóval hihetőbb volt, a 2016-os brazil világeseményt illetően pedig talán még inkább klappol (mert Riónak nagyon kell az infrastruktúra, továbbá globális léptékben a város és az ország sem igazán népszerű), az érv azonban kimondottan sántít egy olyan, eleve jelentős idegenforgalmi célpont esetében, mint az egyébként a világ második legnagyobb pénzügyi központjaként ismert London.

Az 2012-es Olimpia árbevétel szempontjából nyilván előnyös volt az Egyesült Királyság számára, de a (tárgyi és immateriális) nettó haszon szempontjából – az egész országra vonatkozó állítólagos hasznot leszámítva – már rendkívül kérdéses az ügy. Az Olimpia is olyan jegyeket mutat, mint a háborús gazdasági konjunktúra, amelyben a befektetések megtérülése elmarad, mert az épületek, az infrastruktúra és a város általános kicsinosítása csak járulékos előny. Arra pedig aztán igazán semmi esély nincs, hogy az Egyesült Királyságnak megtérüljön a 13-24 milliárd fontos számla.

olimpia Saxo Bank haszon befektetés
Kapcsolódó cikkek