Magyar gazdaság

Önmagának is ellentmond a kormánykommunikáció IMF-ügyben

Két héttel azután, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag elutasította, és másfél héttel azt követően, hogy mégis fontosnak nevezte az IMF-megállapodást, a kormány megküldte saját ajánlásait a Nemzetközi Valutaalapnak. A tárgyalásokért felelős Varga Mihály azt ígérte, hogy az ezután következő lépések beleillenek majd az eddigiek sorába - kérdés, melyikbe, mert a kormány mondatai eddig sem mindig voltak összhangban egymással.

Emlékezetes demonstrációját tartotta a politikai kommunikáció művészetének a KDNP-s Aradszki András. A képviselő még tavaly novemberben, a költségvetés parlamenti részletes vitájában kelt ki szép szavakkal az IMF-tárgyalások ellen - tette mindezt aznap délután négy óra után néhány perccel. Szerencsétlenségére pár perccel felszólalása után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, amelyben bejelentették, hogy az IMF-tárgyalás megindítását kérik, így háromnegyed ötkor újra szót kért, és töretlen meggyőződéssel elmagyarázta, miért jó az országnak, hogy végre megállapodás születhet.

A kereszténydemokrata képviselő példája persze csak időben szélsőséges: valójában a kormány legmagasabb szintjén is teljesen ellentmondó nyilatkozatok hangoznak el ugyanazoktól az emberektől IMF-kérdésben. Már a tárgyalási szándék bejelentése is ilyen különösen zajlott - mint emlékezetes, az elhíresült sajtóközleményt három nappal az után adta ki az NGM, hogy Matolcsy György a parlamentben arról beszélt, a "hárombetűs intézmény" ellenében hangolják a magyar gazdaságpolitikát. Szintén a nemzetgazdasági miniszter éltette már az IMF kipaterolását - bár hivatalosan ezt sosem mondták ki, sokan tartják valószínűnek, hogy a hasonló megszólalásai is szerepet játszanak abban, hogy nem ő, hanem államtitkára, Pleschinger Gyula képviseli a tárcát a tárgyalódelegációban.

De ellentmondásos a kommunikáció a legmagasabb szinten is. Ehhez elég csak végignézni a szeptember legfőbb eseményein. Előbb ötödikén Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy még az ősszel megszülethet a megállapodás, ebben egyetértett vele Rogán Antal frakcióvezető is. Ehhez képest egy nappal később a kormányfő azt üzente a facebookon: "ezen az áron, így nem" kell az IMF. Később kiderült, hogy a kormány mégis szeretne egyezséget, most pedig már a javaslataikat is megkapták az IMF tárgyalói. Emlékezetes Orbán két márciusi megszólalása is: március 8-án még arról beszélt, hogy ül az asztalnál, de nem jönnek a tárgyalópartnerek, 15-i ünnepi beszédében pedig már azt mondta, hogy Magyarország nem lesz gyarmat.

Két politikus mégis van, akik mindvégig következetesen szóltak a tárgyalásokról: Varga Mihály, valamint elődje, Fellegi Tamás. A magyar tárgyalódelegáció eddigi két vezetője úgy kommunikált, ahogy a posztjuk megkövetelte tőlük: ők gyors megállapodást sürgettek, jó magyar érdekérvényesítéssel, és ez a kommunikációs vonal nem is változott sosem.

A piac, úgy tűnik, már beárazta a nagyobb vargabetűket. Aznap kora délután például, amikor Orbán videón üzent az IMF-nek, 285 forintnál járt az euróárfolyam, majd a bejelentés után perceken belül felugrott 290 közelébe, ám néhány óra alatt teljes megnyugvás jött el, és a nap végére már visszaállt az árfolyam a kiinduló szintre.

Többször is elhangzott már: a kormány talán a török utat szeretné követni. Az ankarai kabinet 2008 és 2010 közt folyamatosan lebegtette, hogy tárgyalni szeretne az IMF-fel, és pusztán ez elég volt arra, hogy a nemzetközi partnereik nagyobb bizalommal forduljanak feléjük, majd 2010-ben, amikor már javult az anyagi helyzet, kitessékelték a tárgyalódelegációt. Több elemző szerint erre kevesebb az esély a magyar esetben, már csak azért is, mert a mienk sokkal kisebb gazdaság, mint a törököké. Azt a lehetőséget sem lehet így kizárni, hogy ami történik, nem sokkal több jól megkomponált politikai kommunikációnál. Másfél évvel a választások előtt jóval könnyebb lehet úgy eladni a megszorításokat, ha azt mondják, hogy az IMF kérte őket, akkor pedig különösen, ha úgy állíthatják be, hogy a külföldiek még rosszabb dolgokat is kívántak, ám azokat már nem engedte a kormány.

IMF Orbán Viktor Matolcsy György kormány Varga Mihály Fellegi Tamás
Kapcsolódó cikkek