BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: az EU miatt kell az IMF

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szerződést kell kötni az IMF-fel, de nem Magyarország, hanem az EU gazdasági problémái miatt – aki kíváncsi, mik a kormány tervei IMF-ügyben, nem láthat sokkal tisztábban Orbán Viktor erről szóló beszéde után. A hangzatos, ám sokat nem mondó szavak uralták a parlament első őszi ülését.

Az országnak saját gondjai miatt nincs szüksége IMF-megállapodásra, azokat meg tudjuk oldani, nekünk az EU problémái miatt kell szerződést kötnünk a valutaalappal – lepte meg hallgatóságát Orbán Viktor a parlamentben. A miniszterelnök első őszi napirend előtti felszólalásában arról is beszélt: nem bármi áron kell az egyezség az IMF-fel.

Magyarországnak meg kell védenie magát attól a válságtól, amelyet nem ő okozott és amelynek elmélyítéséhez sem járult hozzá – mondta a kormányfő. Ehhez szerinte szükség van az IMF-re, de nem olyan megállapodásra, mint amilyet 2008-ban kötöttek. A következő kormányülésen a négy évvel ezelőtti, szerinte rossz megállapodás tapasztalataira alapozva alakítanak ki jobb javaslatot – ígérte Orbán. Ennek alapja a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz.

Az adórendszerben is várhatóak további újítások ezzel a programmal kapcsolatban, a miniszterelnök ígérete szerint ezeket legkésőbb 2014 első napjáig életbe léptetik. Orbán Viktor szerint a munkahelyvédelmi program eredményének tekinthető, hogy a válság előtti szintre csökkentették a munkanélküliek számát.

A munkahelyvédelmi programról beszélt Matolcsy György is hétfőn: a nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban tartott éves meghallgatásán elmondta: a tervek szerint 2013-tól hatályba lépő munkahelyvédelmi akciótervet a kormány szeretné elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is. Matolcsy szerint valószínűleg nem lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) a pénzügyi tranzakciós illetéket, de a munkahelyvédelmi akcióterv e bevételi terve stabil, függetlenül attól, hogy a teljes pénzügyi rendszer fizeti-e a tranzakciós illetéket, vagy csak a 70-80 százalékát.

Ennél azonban jóval tovább is ment a miniszter: mint mondta, a kormány hosszú távú célja az, hogy 2020-ra Magyarországon megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság, ami 5 millió dolgozót jelent. Vagyis így a következő nyolc évben 1-1,5 millió új munkahelyet kellene létrehozni. Matolcsy György hangsúlyozta: a kormány azt szeretné, hogy jövőre már legalább 300–400 ezer között legyen a közmunkaprogramban foglalkoztatottak száma, és ez a szám a későbbiekben is évről évre emelkedjen.

A Költségvetési Tanáccsal, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval arról folyik a vita, hogyan valósítható meg jövőre a három százalék alatti költségvetési hiány – mondta Matolcsy. „Nem titkolom, hogy vannak olyan pontok, ame­lyeken hosszan fogunk vitatkozni” – fogalmazott a miniszter. Elmondta: egyelőre tárgyalások folynak arról, hogy pontosan kire veti ki a kormány a pénzügyi tranzakciós illetéket.

Matolcsy György szólt arról is, hogy a következő 6–18 hónapban jelentős külföldi befektetésekről dönthetnek, részben a keleti nyitás keretében. Kifejtette: a kínai nyitás hozadéka már most látható, és olyan fejlesztési beruházási döntések előtt állnak, amelyek meglepőek lesznek, és Északkelet-Magyarországra fognak összpontosulni, jellemzően hátrányos helyzetű régiókba. A nemzetgazdasági miniszter végül azt is megemlítette: a következő hetekben a jövő évi minimálbérről is elkezdődnek az egyeztetések.

A gazdasági kérdések később a parlamenti patkóban is fontos szerepet kaptak. Egyre gyakrabban esett szó a családi adókedvezmény tervéről; erről Cséfalvay Zoltán államtitkár azt mondta, hogy „rendkívül aktuális”. A kormánypárti felszólalók szerint az átlagos jövedelmű családok így havonta harmincezer forintot nyerhetnének, igaz, azt nem mutatták be, pontosan mire alapozzák ezt a számítást.

Szóba került az azeri baltás gyilkos kiadásának ügye is: ebben a témában Orbán Viktor válaszolt az ellenzéki bírálatokra. Mint mondta, a kiadás szerinte igazságos döntés volt, Magyarország mindig át fogja adni az elítélteket hazájuknak. A magyar–azeri gazdasági háttéralku híresztelését annyival kommentálta: erkölcsi, morális kérdésekben nem pénzügyi alapon hoz döntéseket a kormány.

Ma jöhet a költségvetés

A nyári szünet utáni első parlamenti ülésen a szokásoknak megfelelően nem sok szavazásra került sor, a második, a mai nap azonban különösen fontos lehet. Hétfő este mindössze a hulladékról szóló törvényjavaslat zárószavazását tartották meg, ezután pedig részletes viták következhettek, többek közt a településfejlesztési törvényről, a gazdasági stabilitásról szóló törvény átírásáról, valamint a 2013-as költségvetést megalapozó törvénycsomagról.

A mai nap azonban már viharos lehet. Kezdésképp a parlamenti szokásoktól teljesen eltérve már délelőtt megejtik a záróvitát és a zárószavazást is a trafiktörvényről. Utána megkezdik a vitát azokról a törvényekről, melyeket a mun­kahelyvédelmi csomag életbe léptetéséhez kell megváltoztatni, és tárgyalnak a kisadókról is. Este pedig jöhet a legnagyobb falat: a költségvetés újra megnyitott részletes vitája.

Nem került még napirendre, ám a következő időszakban érdekes vitákat hozhat a törvényjavaslat, melyet Navracsics Tibor és Szabó Erika nyújtott be a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról. A tervezet szerint e beruházásokhoz kormánymegbízottat neveznének ki, aki az adott ügyben bármely érintett hatóság vezetőit utasíthatná.

A mai nap azonban már viharos lehet. Kezdésképp a parlamenti szokásoktól teljesen eltérve már délelőtt megejtik a záróvitát és a zárószavazást is a trafiktörvényről. Utána megkezdik a vitát azokról a törvényekről, melyeket a mun­kahelyvédelmi csomag életbe léptetéséhez kell megváltoztatni, és tárgyalnak a kisadókról is. Este pedig jöhet a legnagyobb falat: a költségvetés újra megnyitott részletes vitája.

Nem került még napirendre, ám a következő időszakban érdekes vitákat hozhat a törvényjavaslat, melyet Navracsics Tibor és Szabó Erika nyújtott be a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról. A tervezet szerint e beruházásokhoz kormánymegbízottat neveznének ki, aki az adott ügyben bármely érintett hatóság vezetőit utasíthatná.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.