Magyar gazdaság

Egyszerűsítené a kkv-k jogi helyzetét az Európai Bizottság

Konzultációt kezdeményez az Európai Bizottság annak érdekében, hogy kiderítse, az uniós jog mely passzusai jelentenek nagy gondot a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára - jelentette be az uniós testület hétfőn.

A bizottság arra keresi a választ, hogy pontosan melyik az a 10 uniós jogszabály, amely a leginkább megnehezíti a kkv-k mindennapjait. Az uniós végrehajtó-javaslattevő testület úgy látja, az általános vélekedés szerint az európai jog szaporítja a bürokráciát. Ennek megszüntetése érdekében most magukhoz az érintettekhez fordul a testület.

„Csökkenteni akarjuk a bürokráciát és meg is tudjuk tenni. Bár egyelőre hiányoznak az erre vonatkozó konkrét javaslatok” – áll a bizottság közleményében, amely felszólítja a cégeket, hogy ennek érdekében tudassák, mit hogyan lehetne jobban csinálni.

„Nagyon is gyakran hallom, hogy az Európai Bizottság elszakadt a kisvállalkozások mindennapi valóságától” – fogalmazott Antonio Tajani, a bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős olasz tagja, hangsúlyozva, hogy szeretnének ezen változtatni.

A konzultáció december 21-ig tart. A bizottság azt követően értékeli a válaszokat és felméri, hogyan javíthatna a kkv-k helyzetén.

Európai Bizottság Antonio Tajani kkv
Kapcsolódó cikkek