BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Köznevetség tárgya lett a spanyol miniszter

A London School of Economic hallgatósága harsány kacajban tört ki, amikor Louis de Guindos spanyol pénzügyminiszter kijelentette: országának nincs szüksége mentőcsomagra.

A tárcavezető megjegyzését a CNBC tudósítása szerint még a tolmácsa is megmosolyogta, az egyetemen tartott előadásán megjelenő hallgatóság pedig hangosan nevetett az állításán. A pénzügyminiszter ezután hozzátette, hogy a Madrid által bevezetendő reform program szükségtelenné teszi az állami mentőcsomagot, feltéve, hogy az EKB is besegít a kötvénypiacon az állam finanszírozásába.

A miniszter emellett arról is beszélt, hogy országa teljes mellszélességgel támogatja a bankunióra vonatkozó javaslatokat és minden olyan intézkedést, amely biztosítja az euró fennmaradását. A tárcavezető előadását egyébként tovább színesítették azok a demonstrálók, akik "Spanyolország eladó" táblákkal jelentek meg a beszélgetésen. De Guindos ennek kapcsán elmondta: megérti a lakosság dühét az intézkedésekkel kapcsolatban, de hiszi, hogy ezekre szükség van az ország talpra állításáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.