Magyar gazdaság

Megnyugtató hírek Olaszországból

Az olasz államadósság fenntartható pályán mozog, az idén kibocsátott állampapírok átlagos hozama alacsonyabb a válság előtti szinteknél – mondta az olasz államadósság-kezelő vezetője egy, a Corriere della Sera napilap szerdai számában megjelent interjúban.

Maria Cannata úgy fogalmazott: az év első kilenc hónapjában, amikor az éves kibocsátási terv 80 százalékát teljesítette a szervezet, az átlaghozam 2,4 százalék volt, ami alacsonyabb a 2011. évi 3,61 százalékos, a 2008. évi 4,09 százalékos és a 2007. évi 4,14 százalékos szintnél. A Reuters tudósítása nem közölt arra vonatkozó információt, hogy az idei évben milyen átlaglejárattal bocsátott ki papírokat a szervezet.

A szakember szerint elsősorban a túlságosan alacsony német hozamszintekkel magyarázható, hogy olyan nagy a tízéves lejáratú olasz államkötvények hozamfelára a hasonló német papírokéhoz képest. „Ez természetesen gondot okoz a reálgazdaságnak, mivel növeli Olaszország hitelfelvételi költségeit” – mondta.

Maria Cannata jónak nevezte a jelenlegi piaci körülményeket, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy még messze vannak a normális körülményektől. „Nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a vihar nem tér vissza” – tette hozzá.

Az adósságkezelő vezetője szerint a nemzetközi befektetők már újra vásárolnak hosszú lejáratú állampapírokat. „Már augusztusban visszatértek, de akkor még csak rövid, legfeljebb hároméves lejáratú papírokat kerestek. Szeptember közepén már hosszabb lejáratokat is vettek, ami nagyon pozitív” – fogalmazott.

olasz államadósság
Kapcsolódó cikkek