BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyi önkormányzatot mentenek meg még idén

Az állam még ebben az évben rendezi az ötezer fő alatti települések adósságát - közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell intézkedni arról, hogy december 28-ig a pénzintézetekhez eljussanak a források.

Az ország minden megyéjében, összesen 31 településen 1.758 önkormányzat polgármesterét és jegyzőjét hívják megbeszélésre - közölte. A tárca hat delegációjának feladata a jogszabályi háttér, valamint az önkormányzatokra háruló feladatok ismertetése.

Tállai András közölte, az önkormányzatoknak a kincstár számára december 17-ig adatszolgáltatást kell nyújtaniuk a pénzügyi helyzetükről a december 12-i állapotuknak megfelelően. A kincstár feladata lesz, hogy december 20-ig ezeket az adatokat összesítve a Nemzetgazdasági Minisztériumnak továbbítsa.

Kérdésekre válaszolva Tállai András elmondta, a jövőben két típusú önkormányzat lesz: az adósságkonszolidációban részt vett, illetve az, amelyik nem. Azon önkormányzatok számára, amelyek nem vettek részt a konszolidációban, egyrészt külön, fejlesztésre vonatkozó pályázatokat szeretnének kiírni, másrészt önrész nélkül vagy csökkentett önrész nélkül tudnak majd pályázni bizonyos, önkormányzatokat érintő fejlesztésekre. Ennek részleteit a jövő évben dolgozzák ki - tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.