Magyar gazdaság

Merkel: a bankmentés költségeit nem szabad az adófizetőkre terhelni

Véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója pénteken nem sokkal dél után, ezt követően az Európai Tanács (EiT), az Európai Bizottság és a soros elnök Ciprus vezetője a csúcstalálkozót és az egész fél évet is értékelte.

Herman Van Rompuy, az EiT elnöke emlékeztetett, hogy pénteken a tagállamok vezetőivel 2008 után ismét a közös biztonság- és védelempolitikáról tárgyaltak, mert az elmúlt években a biztonsági kihívások felerősödtek.

José Manuel Barroso méltatta, hogy a ciprusi elnökség alatt több évtized után sikerült megállapodni az európai szabványról, továbbá az elmúlt hetekben indult 2013-as európai szemeszter céljairól beszélt

Dimitrisz Hrisztofiász ciprusi államfő pedig örömét fejezte ki, hogy sikerült az év vége, a ciprusi elnökség lejárta előtt politikai megállapodásra jutni az eurózóna közös bankfelügyeletéről.

Angela Merkel német kancellár az uniós csúcs végeztével pénteken kijelentette: a közös bankfelügyelet után arra is jogi eszközt kell teremteni, hogy a közös felügyelet alatt álló, bajba került bankokat szanálják. Leszögezte ugyanakkor, hogy ennek költségeit nem szabad az adófizetőkre terhelni, a költségeket azoknak kell vállalniuk, akik a bankok problémáit előidézték.

A közös bankfelügyelettel kapcsolatban a német kormány vezetője rámutatott arra is: ha az intézményi keretek készen állnak, amire Merkel 2014 márciusában számít, akkor világos irányelveket kell kidolgozni arra vonatkozóan, hogy miként lehetséges a közösen felügyelt bankok közvetlen feltőkésítése az Európai Stabilitási Mechanizmusból.

François Hollande bízik abban, hogy Európában már 2013 folyamán növekedés lesz tapasztalható - fejtette ki a francia államfő az uniós csúcstalálkozó végeztével tartott tájékoztatón. Az elnök úgy vélekedett, hogy az eurózóna közös bankfelügyelete "hatalmas" biztonságot nyújt majd a betéteseknek, az államoknak pedig nagyobb garanciát bankrendszereik stabilitására. Hollande kifejtette: az euróválság megoldásának feltételei teljesültek, most a gazdasági válságból is ki kell kerülni.

Eu csúcs Merkel Barroso hollande
Kapcsolódó cikkek