Rendkívül kedvező lehetőséget jelent Magyarországnak, hogy a voronyezsi repülőtérről, amely tavasszal kapja meg a nemzetközi státust, járatokat szeretnének indítani Budapestre - közölte az MTI-vel Farkas Imre, aki az Ukrajnával határos dél-oroszországi terület székhelyén Poprády Gézával, a vidékfejlesztési tárca közigazgatási államtitkárával együtt folytatott tárgyalásokat.
Partnereikkel: Alekszandr Guszev, első kormányzó-helyettessel és Andrej Versinyinnel, a Voronyezsi kormányzóhivatal vezetőjével alapvetően a vidékfejlesztési együttműködés további lehetőségeit vitatták meg.
Farkas Imre tájékoztatása szerint Magyarország és a több mint 52 ezer négyzetméteres területű, elsősorban ipari, de mezőgazdaságában is fejlődő régió között például az állattenyésztésben sikeres az együttműködés. Az utóbbi két évben 7000 tenyészmarhát vásárolt a Voronyezsi terület Magyarországról.
"Meglehetősen konkrét ügyekről tárgyaltunk, amelyek nagyon kecsegtető eredményeket jósolnak" - összegezte voronyezsi megbeszéléseiket a Nemzeti fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
A további részletekről szólva annyit tett hozzá, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a Voronyezsi régióval ivóvíztisztítási technológiák átvételéről, minthogy ebben Magyarország igen komoly tapasztalatokkal rendelkezik.
Farkas Imre elmondta: Voronyezsben is figyelemmel kísérik az állami szintű magyar-orosz kapcsolatok alakulását. Érzékeltették, hogy rendkívül fontos nemcsak a magyar, de az orosz fél számára is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jövő heti moszkvai látogatása és tárgyalása Vlagyimir Putyin államfővel sikeres legyen.