Az Európai Bizottság szerdán jelenti be, hogy mely tagállamok esetében javasolja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.
Orbán Viktor a Hankook globális vezérigazgatójával folytatott budapesti tárgyalása utáni sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, az elmúlt időben csupa jó hír érkezett a magyar gazdaságból: a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatás nő, és ha minden igaz, délután végre elismerést kap az a gazdaságpolitika is, amelynek filozófiája szerint "az ember nem más pénzén él, hanem a sajátján, és egy gazdaság nem más lábán áll, hanem a sajátján". A magyar kabinet ezt a politikát folytatja immár három éve, "és ha minden igaz, akkor talán ma ez most már európai elismerést is kap" - tette hozzá.
A kormányfő kitért arra is, hogy az oly nagyon hiányolt befektetések is "az összes elemzőt meglepő mértékben nőttek".
Emellett a gazdasági növekedésről - ugyan még szerény, de végre - szintén pozitív adatok érkeztek, így talán valóban nem túlzás abban reménykedni, hogy az elmúlt három évben elvégzett munka meghozza a kézzel fogható eredményeket - mondta Orbán Viktor.
Olli Rehn európai bizottsági alelnök, gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos május elején arról tájékoztatott, hogy a testület a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja Lettország, Litvánia és Románia esetében, Magyarország, illetve Olaszország esetében ehhez további intézkedéseket tartott szükségesnek. A végső döntést a kérdésben - a bizottság javaslata alapján - az európai pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) hozza meg június végi ülésén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.