Magyar gazdaság

A felét bukják a pénzüknek a ciprusi nagybetétesek

A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a 100 ezer euró feletti megtakarításuk közel 50 százalékát veszítik el a ciprusi kormány és az országnak hitelezők között vasárnap létrejött megállapodás értelmében, ami azonban valamivel kedvezőbb számukra az eredeti tervekhez képest.

 Az ügylethez közel álló források azt mondták, hogy a 100 ezer euró feletti megtakarítások 47,5 százalékát elveszik, és cserébe a betéttulajdonosok jelenleg forgalomképtelen részvényeket kapnak a Bank of Cyprusból a pénzintézet tőkeemelésének keretében.


    Ez kisebb veszteséget jelent az eredeti tervekhez képest, amelyek még azzal számoltak, hogy a 100 ezer euró feletti rész 37,5 százalékát veszik el, de az érintett betétek további 22,5 százalékát tartalékalapba teszik kamat nélkül, azaz a veszteség kereken 60 százalék. A 100 ezer eurónál kisebb - vagyis az EU-ban szokásos betétbiztosítással védett - bankbetéteteket nem veszik igénybe a bankmentés hazai forrásteremtéséhez, ami az és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 10 milliárd eurós mentőprogramjának feltétele volt. Ciprusnak közel 6 milliárd euróval kell kiegészítenie a programot.

    A Bank of Cyprushoz kerültek korábban a második számú ciprusi bank, a Cyprus Popular Bank (Laiki Bank) ügyfelei is, mivel a Laikit gyakorlatilag felszámolták, és forrásait áthelyezték a Bank of Cyprusba.

Ciprus államcsőd betétek válság
Kapcsolódó cikkek