Az EB aktuális prognózisa szerint Szlovákia közkiadásainak hiánya az idén és 2015-ben is 3 százalék alatt marad, ami azt jelenti, hogy az ország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez szükségesek, s így már idén júniusban kivonhatják az eljárás alól - közölte a szlovák szaktárca. Szlovákiával szemben 2009 óta folytat túlzottdeficit-eljárást az unió.
A szlovák pénzügyi tárca állásfoglalása szerint az EB jelentése azt tükrözi, hogy a szlovák kormány pozitív hozadékokkal járó intézkedéseket valósított meg. "Kitűnő bizonyítványt kaptunk Európától" - fogalmazott közleményében az aktuális adatokra reagálva Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter.
Rámutatott: a jelentés szerint a szlovák GDP éves növekedése az idén 2,2 százalékosra gyorsul, jövőre pedig a növekedés üteme el kellene, hogy érje a 3,1 százalékot. Hozzátette: a növekedéssel összefüggésben, várhatóan tovább csökken majd a munkanélküliségi arány is, amely a tavalyi 14,2 százalékról az idei év elejére már 13,6 százalékosra csökkent, s jövőre várhatóan 13 százalékra esik vissza.
A munkanélküliségi arány várható további csökkenésével kapcsolatban Robert Fico szlovák kormányfő - aki az EB adatait hétfőn egy pozsonyi sajtótájékoztató keretében ismertette - azt mondta: "abszolút reálisnak" tűnik kabinetje azon stratégiai célkitűzésének teljesítése, miszerint Szlovákiában a munkanélküliségi arány 2016-ra elérje az eurózóna átlagát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.