Felmérés Angela Merkel német kancellár a legismertebb és legnépszerűbb, míg Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a legkevésbé ismert 13 európai vezető közül egy friss közvélemény-kutatás szerint. Az Ipsos-Mori 12 európai országban – köztük Magyarországon – végzett felmérésében a 13 uniós miniszterelnök (Franciaország esetében elnök) ismertsége mellett arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók hogyan értékelik az adott vezetőt.
Az ismertségi sorrendben Merkelt David Cameron brit miniszterelnök követi, a harmadik helyen pedig Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök áll. Orbán Viktor az utolsó előtti helyen áll a listán. Merkelnél, aki az egyedüli nő a listán, a megkérdezettek 51 százaléka a „nagyon pozitív” vagy „inkább pozitív” választ jelölte meg és csak húsz százaléknak van róla inkább vagy nagyon negatív véleménye. A francia elnök ugyan a negyedik legismertebb európai vezető, de egyúttal a legkevésbé népszerű is, 32 százalék negatívan értékelte teljesítményét. Orbán Viktor esetében a megkérdezettek 13 százaléka fogalmazott meg negatív véleményt.
A felmérésből az is kiderült, hogy az európai választók 62 százalékát „egyáltalán nem” vagy „nem nagyon” érdeklik a május 22-25. között rendezendő európai parlamenti választások. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 35 százalékosra lehet venni a biztosan szavazók arányát. A voksolás leginkább a franciákat, a hollandokat, illetve a belgákat érdekli – utóbbi országban törvény kötelezi a polgárokat a szavazásra.
Ami az EP-választásokat illeti, egyre biztosabbnak tűnik, hogy a jobbközép néppárt (EPP) politikusai kerülhetnek többségbe a választások után 751 fővel működő testületben. A PollWatch legfrissebb felmérése szerint 216 helyet szerezhetnek, míg a baloldal legnagyobb tömörülése, az S&D 205-öt. A közvélemény-kutató a jobboldal elsöprő győzelmét jósolja Magyarországon is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.