BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikertelenül fejeződött be a rendkívüli uniós csúcs

Alku Nem jött be az EU vezetőinek terve: szerda estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozójukon nem sikerült megegyezniük arról, kik legyen az unió új csúcsvezetői, ezért szokatlan módon az uniós nyári szabadság idejére, augusztus 30-ra hívtak össze újabb fordulót. „A vége nem szerencsés, de semmi esetre sem drámai” – közölte a brüsszeli találkozó után Herman Van Rompuy, az Európai Tanács jelenlegi elnöke, az egyik, akinek utódlásáról dönteni próbáltak. Emlékeztetett: a hétéves EU-büdzséről is a második találkozón sikerült megegyezniük.

A 28 vezető nincs könnyű helyzetben, a pozíciók elosztása rendszerint komoly alku tárgya. Egyfelől azért, mivel a két fő poszt, a külügyi főképviselőé és a tagállamokat összefogó Tanács vezetőjéé viszonylag új, másfelől mivel a luxemburgi néppárti Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké jelölése után a tagországok politikai nézet és földrajzi helyzet alapján igyekeznek a csúcs közelébe férkőzni. Az általános vélekedés szerint a két vezető közül legalább az egyiknek új tagországból kell érkeznie, nőnek kell lennie, politikai nézeteit tekintve pedig baloldali a preferált. Az ehhez az oldalhoz tartozó állam- és kormányfők a csúcs előtt Federic Mogherini olasz külügyminiszter jelölését támogatták Catherine Ashton külügyi főképviselő utódjaként, ám vele szemben gyakori bírálat, hogy tapasztalatlan és túl jó viszonyt ápol Moszkvával. Biztosra vehető ugyanakkor, hogy kiesett a versengésből a korábbi két fő jelölt, Radek Sikorski lengyel külügyminiszter és az Európai Bizottság bolgár tagja, Krisztalina Georgieva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.