BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerbiát csőd fenyegeti?

Alig telt el száz nap azóta, hogy az új szerb kormány hivatalban van,  a pénzügyminisztere máris lemondott. A balkáni állam fizetésképtelenség felé tart - írja a Die Presse című bécsi lap. A 30 éves Lazar Krstic - aki a Harvardon végzett- ugyanis hiába akart elérni csökkentést a nyugdíjak és a fizetések terén, a görög csődhelyzet lehetőségére figyelmeztetve.

"Ha mi továbbra is figyelmen kívül hagyjuk a realitást, akkor a szerb állam szó szerint térdre kényszerül". Az osztrák lap emlékeztet arra, hogy a szerb állami szektorban dolgozók bérének kifizetése az állami költségvetés kereken egynegyedét emészti fel. A költségvetés kiadásainak 30 százaléka  pedig a nyugdíjak kifizetésére jut.

"A nyugdíjasok 1,7 millióra rúgó száma idén első ízben haladta meg az adófizetők számát"  - hívja fel a figyelmet a Die Presse, amely szerint nincs kilátás a gazdasági fellendülésre a balkáni államban. Éppen ellenkezőleg: az Aleksandar Vucic miniszterelnök által dícsért milliárdos újabb befektetések helyett az idei első négy hónapban erőteljesen visszaestek a külföldiek szerbiai befektetései.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.