Az állam átalakítását ígérte Lázár
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságReform Magyarországra hívta Norvégia illetékes miniszterét Lázár János a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében, miután lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ezzel kapcsolatos vizsgálata. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be szerdán, a kormányülés alatt tartott szóvivői tájékoztatón. Lázár János közölte: új megállapodást kötéséről kíván tárgyalni, miután a Kehi vizsgálata egyértelműen azt bizonyítja, hogy a pénzek osztását végző Ökotárs és más alapítványok „visszaéltek a norvég kormány bizalmával”. Arra tenne neki javaslatot, hogy az Ökotárs helyett más, akár állami, akár civil szervezeten keresztül osszák szét a pénzt, az Ökotársat ugyanis méltatlannak tartja a munkára – tette hozzá.
A miniszter jelezte azt is: a kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók. A szempontok között említette a vállalkozás megkönnyítését, a gazdasági bürokrácia csökkentését és a növekedés elősegítését. Ez az átalakítás közlése alapján érinteni fogja a minisztériumok létszámát, a területi közigazgatást és az ügyintézésről szóló hatályos törvényeket.
Az átalakítás Lázár szerint nem lesz gyors: jövőre mérik fel, milyen lépésekkel lehetne növelni az állam hatékonyságát. 2015. július 1-jével jön a fegyvereseknél az első béremelés (a honvédségnél, a rendőrségnél és a NAV-nál ígértek jelentős emelést), 2016. július 1-jével pedig a kormánytisztviselők életpályamodellje is beindul.


