Hamarosan jön az új uniós állategészségügyi törvény
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságGombos Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályának vezetője szerint majdani jogi szabályozás azzal, hogy kötelező érvényű teendőket ír elő, egyben a tagállami mozgásteret is szűkíti.
A már egy ideje formálódó uniós szintű állategészségügyi kerettörvény, az úgynevezett Animal Health Law célja, hogy a jelenlegi közösségi járványmegelőzést még tovább tökéletesítse.
Az uniós állategészségügyi helyzet világszinten egyébként az egyik legjobbnak mondható, ám egy-egy esetben még ma is vannak komoly gazdasági következményei a fel-felbukkanó megbetegedéseknek. Az egyik legnagyobb port felvert ügy az afrikai sertéspestis esete, ez ugyanis – még ha ürügyként is – de alapot adott Oroszország számára, hogy már februárban kitiltsa területéről az uniós sertéshúst és -készítményeket.
A politikai kardcsörtetés helyett sokkal kézzelfoghatóbb gazdasági veszélyt jelent az, hogy Észak-Afrikában a száj- és körömfájás ütötte fel a fejét. Tunéziában idén áprilisban, Algériában pedig júliusban jelentették az első esetet, azóta több mint száz alkalommal diagnosztizálták a vírust ottani haszonállat-telepeken.
Magyarországon az ország déli területein, Csongrád és Békés megyében több településen is megjelent az úgynevezett kéknyelv-megbetegedés, amely miatt máris gondban vannak egyes állattartó telepek. A vírusra kizárólag a kérődző állatok - szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők - fogékonyak, az emberekre ártalmatlan. A kórt ugyanakkorcsak az állatállomány leölésével lehet megfékezni.


