BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmilliárdot ad a kormány a szakmunkások versenyére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hatmilliárd forinttal támogatja a kormány az EuroSkills szakmai vetélkedő budapesti megrendezését – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a versenyen induló magyar csapatot elismerő ünnepségen. Az EuroSkills és a WorldSkills versenyeken Magyarország indulását négy éve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezi.

A versenyen a fiatalok különböző szakipari tevékenységekben mérik össze tudásukat, a hagyományos szakmák (ács, kőműves, hegesztő, villanyszerelő, bútorasztalos, fodrász és szépségápoló) mellett kétféle kategóriája van a tisztítási technológiák versenyének, de versenyeznek a rendszergazdák és a mechatronikával (ez ipari gépek, robotok programozását fedi) foglalkozók is. A vetélkedőn a 22 fős magyar csapat húsz érmet szerzett, aranyat felülettisztításban, vállalati információtechnológiában és az épületasztalosok között hoztak el. Az európai EuroSkills versenyt 2018-ban Budapesten rendezik meg.

A nemzetgazdasági miniszter bejelentette azt is, hogy tárcája 2015 októberétől átveszi az irányítást a szakképzési intézmények felett. Új szakképzési centrumok jönnek létre, 2018-ig a szakmát igazi munkahelyeken tanulók számát a mai másfélszeresére emelik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.