Juncker nem akar B-tervet, de könnyen rákényszerülhet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEP Egyelőre nem gondolkozik B-tervben az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker. A politikus szóvivője azt közölte: megvárja a biztosjelöltek parlamenti meghallgatásai, ezt követően egyeztet az EP vezetőivel.
Juncker ugyanakkor valószínűleg a 27 biztos hatásköreinek átalakítására kényszerül, miután az európai parlamenti szakbizottságok rostáján több jelölt is fennakadt. Először a Navracsics Tibor jelölését utasította el az illetékes, kulturális és oktatási ügyekért felelős testület. A hétfői szavazás – amely a magyar politikus személyét nem, az oktatási, ifjúsági és uniós állampolgársági portfólióra való alkalmasságát azonban elutasította – ugyan jogilag nem köti a bizottsági elnököt, ám politikailag mindenképpen. Az EP szakbizottságát nem győzte meg a szlovén jelölt sem: Alenka Bratusek, akinek az energiaunióért felelős alelnöki pozíciót szánta Juncker, a képviselők szerint nem bizonyította be rátermettségét, személyéről lapzártánk után született döntés. Tegnap döntöttek Jonathan Hillről is: a pénzügyi szolgáltatások felügyeletére kiszemelt brit politikust a képviselők szerint túlságosan szoros szálak fűzik a londoni pénzügyi központhoz, a Cityhez. Esetében a szakbizottság egy második meghallgatást kért.
Tegnapig kellett választ adnia az EP írásbeli kérdéseire a cseh jelöltnek: Vera Jourova széles portfóliójába tartozik az igazságszolgáltatás, a fogyasztói jogok, de a nemek közötti egyenlőség is. Ugyancsak kedd délutánt szabták határidőnek Pierre Moscovici számára, a francia biztosjelöltnek szintén nem a személyével volt gondja a képviselőknek, hanem attól tartottak, a rá bízott gazdaságpolitikai hatáskörrel engedékenyebb lesz majd Párizs fiskális gondjaival kapcsolatosan.
Átment ugyanakkor a szűrőn a spanyol Miguel Canete. A veterán politikusnak nem tettek fel újabb kérdéseket, csak vagyonnyilatkozatát vizsgálták meg, mivel felmerült az összeférhetetlenség gyanúja.


