Meggyőzte Bulc az EP-képviselőket, szavazhatnak ma az új bizottságról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEP Ma szavazhat az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az új Európai Bizottságról. A voksolás időpontját kockáztatta, hogy az EP képviselői nem tartották alkalmasnak az egyik alelnök-jelölt, a szlovén Alenka Bratusek személyét, a helyére jelölt Violeta Bulc személye azonban jó benyomást tett hétfői meghallgatásán.
Igaz, ehhez az is kellett, hogy időközben Jean-Claude Juncker megválasztott bizottsági elnök némileg átvariálja a 27 biztosjelölt közötti munkamegosztást. A szlovén helyett a szlovák jelöltet, Maros Sefcovicot bízta meg az energiaunióért felelős alelnöki pozícióval, a gyakorlatilag semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkező Bulc kapta meg Sefcovic eredeti tárcáját, a közlekedést.
A cserébe a luxemburgi elnök nem vonta be Navracsics Tibort, pedig a magyar jelölt esetében az EP-képviselők kétségbe vonták, hogy alkalmas lenne a számára kijelölt feladatkör – oktatás, ifjúságpolitika és uniós állampolgári jogok – ellátására. A várakozások szerint Juncker ma, a plenáris szavazás előtti beszédében fejti ki, hogyan módosítja Navracsics feladatkörét.
Az EP tegnap lapzártánk után a magyarországi demokrácia helyzetéről tartott vitát. Ezt megelőzően, hétfőn este a hazai médiaszabályozás helyzetéről tartottak meghallgatást a parlament strasbourgi székházában. Ezen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője, Dunja Mijatovic videoüzenetében közölte: bár a magyar kormányzat végrehajtott kisebb változtatásokat a médiaszabályozáson, a módosítás nem tekinthető kielégítőnek.


