Németek: két éve nem látott pesszimizmus
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Prognózis Lefelé módosította a német kormány a gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését, a szerdán Berlinben ismertetett prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2014-ben 1,2 százalékkal, 2015-ben 1,3 százalékkal bővül. Tavasszal még 1,8, illetve 2 százalékos növekedést jósoltak.
A kisebb növekedés elsősorban az euróövezeti gazdaság vártnál gyengébb fejlődésének következménye – mondta Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter a frissített előrejelzést bemutató tájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy nincs ok a német gazdaság recessziójáról beszélni, és az államháztartási célok sem kerülnek veszélybe, így folytatódik a költségvetési egyensúly és az államadósság csökkentésének politikája.
Pesszimisták az üzletemberek is: a ZEW gazdaságkutató legfrissebb hangulatindexe két éve nem látott mélységbe került. A ZEW keddi közleménye szerint a német gazdasági szereplők következő hat hónapra vonatkozó várakozásait mutató hangulatindex mínusz 3,6 pontra változott a szeptemberi 6,9 pontról. A piac 1 pontos októberi adatot várt. A hangulatindex a tízedik egymást követő alkalommal csökkent, utoljára 2012 novemberében volt negatív tartományban.


