BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remekelt a költségvetés szeptember végére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

ÁHT Megjött a szokásos szeptemberi többlet is a központi költségvetésben – nagyon jól áll a büdzsé a harmadik negyedév végén. A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint az államháztartás központi alrendszerében 14,2 milliárd forint volt a többlet szeptemberben. Ez – teszi hozzá a tárca – „az elmúlt évek legkedvezőbb értéke”. Igaz: tavaly 12,1, azelőtt pedig 13,1 milliárd forint volt a plusz.

Az eredmény mégis ad okot a dicsekvésre. Soha nem állt ennyire jól a tervekhez képest a költségvetés. Jelenleg 1136,6 milliárd forintos pénzügyi hiányt vár a kormány, amiből csak 74 százalék jött össze a kilencedik hónap végére: 844,6 milliárd forint. Ez az elmúlt évek legkedvezőbb értéke, tavaly az éves tervet is meghaladta a deficit szeptember végén, azelőtt 90 százalékon állt. A mostani eredmény még akkor is szép, ha az eredeti tervekhez képest nézzük a teljesítést (a kormány az év közben felfelé korrigálta a hiányra vonatkozó várakozását, ezúttal néhány bevásárlás miatt). Az eredetileg várt 985 milliárdos pénzforgalmi deficitnek is csak 86 százaléka a harmadik negyedév végén elért hiány.

A szaktárca szerint a kíváló eredmény a növekedés felfutásának, a foglalkoztatás bővülésének és az online pénztárgépek bekötésének köszönhető. Magyarázatuk szerint ezek a kedvező folyamatok csak az év második felében érvényesültek, és ezért voltak csúnyábbak a hiányszámok tavasszal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.