BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Svédország elismerte Palesztinát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Elismerte Svédország Palesztinát – jelentette be Margot Wallström, a nemrég kinevezett kormány külügyminisztere. A szociáldemokrata Stefan Lofben vezette kabinet egyik első intézkedése volt az aktus, amellyel megelőzte az EU valamennyi nyugat-európai tagországát. Magyarország, Bulgária, Románia, illetve az akkori Csehszlovákia még 1988-ban ismerték el az arab államot.

Sokan korainak tartják a döntést, én inkább attól tartok, túl késői – írta a külügyminiszter. Az EU még 2009-ben jelezték nyitottságukat Palesztina elismerésére, azzal, hogy ezt akkor lépik meg, ha a helyzet megfelelő lesz. Svédországgal együtt Palesztinát a világ 136 országa ismeri el, nincs azonban ezek között Ausztrália, az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió legtöbb tagja sem.

Az izraeli külügyminiszter erélyesen reagált a lépésre. A Jerusalem Post szerint Avigdor Liberman a svédek szerencsétlen döntést hoztak, amely erősítheti a szélsőségeseket és útját állja a tárgyalásnak, amely az egyetlen módja a megbékélésnek. „Svédországnak meg kell értenie, hogy a közel-keleti helyzet bonyolultabb, mint egy Ikea-bútor” – fogalmazott a politikus.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.