BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: jövőre már a piaci bővülés lesz a motor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nyilatkozat A devizahitelesek problémájának megoldásakor sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, ahol még nem kerül veszélybe a bankok működése, de rendezni lehet a bankrendszer ügyfelek felé fennálló „súlyos adósságát” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 Mokka című műsorában. Kiemelte: az az 1000 milliárd forint, amire a hitelek rendezésekor teherként tekint a bankszektor, az ügyfelektől tisztességtelenül elvett pénz.

Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott jelentésében az idei növekedési előrejelzését 2,8, a 2015-öst pedig 2,3 százalékra javította, Varga elmondta: a legtöbb elemző is felfelé korrigálta várakozásait, azonban a kormány az IMF-nél magasabb, 3,1-3,2 százalékos növekedést vár 2014-ben.

Varga Mihály jelezte: azzal számol a kormány, hogy a magyar gazdaság 2015-ben is lendületben marad, így 2,5 százalékkal nőhet a GDP. A legfontosabb cél az, hogy egyre több munkahely jöjjön létre. Kiemelte, bár folytatódik a közfoglalkoztatás, 2015-ben már arra számít a kormány, hogy a piaci alapon létrejövő új munkahelyek száma meghaladja a közfoglalkoztatás keretében létrejövőkét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.