A növekedés lassulását igazolhatják az adatok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Kismértékben csökkenhet a defláció mértéke: elemzők a szeptemberi -0,5 százalék után valamivel alacsonyabb, -0,3 százalékos inflációt várnak. Az októberi adatokat kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal, ebben a rezsicsökkentés újabb körének hatása jelenik meg, ezt azonban ellensúlyozhatják a bázishatások. Ilyen például az, hogy havi összevetésben ugyan csökkent az üzemanyagok ára, de éves szinten nagy volt az emelkedés a szeptemberihez képest. Az OTP elemzőinek várakozása szerint az infláció 2015 egészét tekintve alacsony maradhat: az átlagos szint 2 százahlék körül, vagy kicsivel alatta lehet.
A hét végére is maradnak izgalmak: pénteken teszik közzé a harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó előzetes adatokat, Magyarországon és a többi európai uniós országban is. A már közzétett mutatók alapján jelentős lassulásra lehet számítani – emeli ki Eppich Győző, az OTP Bank szenior elemzője. A havi gazdasági indikátorok azt mutatják, hogy a gazdaság negyedéves bázison stagnálásközeli helyzetben volt, így az éves index 3 százalék alá csökkenhet a második negyedéves 3,9 százalékról. Az adatok körül növeli a bizonytalanságot az, hogy jelenleg történik az átállás az ESA95-ős statisztikai standardról az ESA 2010-es standardra, és ez a GDP-növekedési adatokra is hatással lehet.
A KSH a szeptemberi építőipari adatokat is közli a héten. Idén elsősorban az uniós források gyorsuló lehívása húzza az építőipart. Augusztusban 13,1 százalékkal nőtt a termelés.
A GDP visszaesésére az egész régióban számítani kell – véli Dunai Gábor elemző. Az július–szeptemberi időszakban Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban is lassulhatott a gazdaság bővülése, még ha nem is olyan mértékben, mint ezekben az országokban. Mindezzel együtt a régió éves növekedési üteme továbbra is jócskán meghaladhatta az eurózónáét (ami 0,6 százalék lehetett) és Németországét (itt a prognosztizált szint mindössze 0,1 százalék).


