Állami vezetők őrizetben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságŐrizetbe vették a portugál bevándorlási hivatal elnökét, a legfelsőbb bíróság főtitkárát és az okmányiroda vezetőjét is az országban alkalmazott bevándorlási könnyítésekhez köthető korrupció gyanújával. Az ügyben összesen 11 ember kerülhet letartóztatásba – a három vezetőn kívül a bevándorlási hivatal három munkatársa, két portugál és három kínai vállalkozó –, lemondott a környezetvédelmi minisztérium főtitkára is, és gyanúba keveredett az okmányiroda vezetőjének a lánya, közvetve pedig Miguel Macedo belügyminiszter is.
Portugáliában „aranyvízum”-nak hívják azt a rendszert, hogy ötszázezer euró értékű ingatlan vásárlása esetén tartózkodási engedélyt kaphatnak külföldiek (a Magyarországon 250 ezer euró értékű hosszú lejáratú államkötvény vásárlásához kötik ezt). A rendőrség törvénytelen kiadási módszereket derített fel. Az egyik az volt, hogy ötszázezer eurónál értéktelenebb megvásárolt ingatlanok esetében a maradékot kenőpénzként adták át, esetleg valótlanul magas árat tüntettek fel és a különbözetet fizették ki (például egy 200 ezret érő ingatlan vételáránál 300 ezer szerepelt az adásvételi szerződésben, és 200 ezer vándorolt zsebbe).

