BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buszokra is kivethetik az elektronikus útdíjat 2015-től

TEHERNÖVELÉS A tehergépjárművek mellett a buszokra is kiterjesztené az elektronikus útdíjfizetést a kormány – többek közt ezzel a csütörtökön a kormány előtt szereplő tervvel magyarázta azt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miért vár 40 milliárdos többletbevételt az e-útdíjból a jövő évi költségvetésben. A miniszter az M1 Az Este szerda esti műsorában azt nem árulta el, mekkora lehet majd a teher, és az állami buszvállalatoknak is meg kell-e majd azt fizetni, mindenesetre annyit közölt: a javaslatról a csütörtöki kormányülésen tárgyalnak. Az eredmény lapzártánkig nem ismert, de hamarosan értesülhetünk róla: a kormánynak be kell ugyanis nyújtania a költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tartalmazó jogszabályt, az útdíj megváltoztatása pedig ebben kell szerepeljen.

Varga azt is elmondta, hogy a csütörtöki kormányülésen szóba kerül a vasárnapi nyitvatartás kérdése is, a miniszter szerint a megbeszélések a kompromisszumos megállapodás irányába mutatnak.

Varha Mihály arra a felvetésre, hogy az az internetadó visszavonása 25 milliárd forintos bevételkiesést jelent azt közölte: a tartalékok közül az országvédelmi alapban 60 milliárd forint van, az általános tartalékban pedig 100 milliárd, ebből ez a kieső összeg pótolható. Hangsúlyozta: a a reklámadó kulcsát nem azért emelték meg, hogy a kieső összeget pótolják (ez egymilliárdos bevétel lehet). Szerinte a legfelső kulcsának megemelése nem az RTL Klubról szól, ismeretei szerint 2015-ben az adó mértéke a TV2-t is érinteni fogja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.