Csak januárban lesz 2015-ös költségvetése Romániának
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA tárcavezető elmondta, hogy még munkaváltozata sincs a büdzsének, az első tárgyalásokat december elején kezdik el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőivel, és a pénzintézet küldöttségének januári romániai látogatása után véglegesítik. Romániában november 16-án lesz az államelnök-választás második fordulója, amelyben Victor Ponta miniszterelnök indul a legnagyobb eséllyel. Ha megnyeri a választást, új kormányfője lesz az országnak.
Az Európai Bizottság kedden 2 százalékra mérsékelte a román gazdaság idei várható növekedését, miután tavasszal 2,5 százalékos gyorsulásra, a nyáron 2,8 százalékos bővülésre számított. Figyelmeztettek, hogy adóemelésre vagy kiadáscsökkentésre szorul a kormány, különben a kiadások jelenlegi szintje, valamint több, már elfogadott adócsökkentés mellett az államháztartási hiány elérheti a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékát.
Románia 1,4 százalékos hiánycélban állapodott meg nemzetközi hitelezőivel. A bizottság becslése szerint az idén az államháztartás hiánya GDP-arányosan 2,1 százalék lesz a Románia által korábban vállalt 2,2 százalékhoz képest.


