Digitális lesz a konzultáció
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az eddigi analóg nemzeti konzultációk után az internetes szolgáltatásokkal, fejlesztésekkel és a kapcsolódó finanszírozási, pénzügyi kérdésekkel foglalkozó konzultáció már digitális lesz – jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a projekt felelőse. A tervek szerint már a konzultáció előkészítésébe is minél szélesebb kört vonnának be, így nem csak az iparági szereplőkkel és szakmai szervezetekkel egyeztetnek majd, de a magánszemélyeknek is lehetőségük lesz arra, hogy témákat javasoljanak. A következő néhány napban határozzák majd meg, hogy milyen platformokon keresztül lehet majd ezt megtenni.
Deutsch Tamás a balatonfüredi Infotér konferencián a netről szóló nemzeti konzultáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy kiemelt figyelmet akarnak fordítani a jövőben a fiatalok véleményére, akiknek mint fogalmazott „létezésük természetes közegévé vált az internet teremtette világ”. Az egyeztetésbe a tervek szerint bevonják a nagykorúságot még el nem ért, de a világhálót intenzíven használó csoportot is.
Deutsch közlése szerint január közepén jöhet az a szakasz, amikor összesítik a beérkezett javaslatokat és az addigi egyeztetések alapján összeállítják a kérdéseket. Bár ezúttal digitális formában valósul meg a nemzeti konzultáció, a válaszadásra várhatóan nem lesz lényegesen kevesebb idő, mint a korábbi alkalmakkor. A nemzeti konzultáció eredménye 2015 tavasz végén, nyár elején születhet meg – mondta el.
Az internetről szóló széleskörű társadalmi egyeztetést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette október 31-én adott rádióinterjújában, amelyben közölte azt is, hogy visszavonják az internetadóra vonatkozó elképzelést, ami időközben meg is történt.
A világhálós adatforgalom megadóztatásának terve október 21-én, a jövő évi adótörvény-tervezet ismertetésekor derült ki. A széleskörű szakmai és társadalmi tiltakozás hatására döntött úgy a kormány, hogy elvetik az elképzelést. Deutsch Tamás sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a most induló nemzeti konzultáció nem az internetadóról szól, mert az nem lesz a következő években.
Jól érzékelhető ugyanakkor az a kormányzati szándék, hogy valamilyen módon megadóztassák a globális internetes cégek Magyarországon keletkező bevételeit. A leggyakoribb példaként emlegetett Google és Facebook a nemzetközi és a hazai digitális reklámpiac meghatározó szereplői, iparági becslések szerint sokmilliárd forintos hirdetési bevételre tesznek szert évente nálunk, azonban az ezek utáni adót lényegesen kedvezőbb feltételeket kínáló országokban fizetik meg.


