Baromfi Hollandia után hétfőn Nagy-Britanniában is feltűnt a madárinfluenza, a megbetegedést Yorkshire keleti részén, egy kacsafarmon mutatták ki – közölte a brit kormány. A tenyésztelepként működő kacsafarmon 6 ezer állatot tartanak, ezek megsemmisítéséről már intézkedtek a hatóságok. Brit kutatók a kormány megbízásából azt is vizsgálják, hogy van-e köze az esetnek a betegség vasárnap jelentett hollandiai felbukkanásához – írta tegnap a Guardian. Az első hírek szerint az angliai vírus biztosan a H5-ös törzsbe tartozik, de az is biztosra vehető, hogy nem a kiemelten veszélyes H5N1-ről van szó. Emberre is átterjed a Hollandiában vasárnap kimutatott H5N8, veszélyesnek számító törzs, amely egy hekendorpi farmon ütötte fel a fejét. A holland hatóságok a fertőzés terjedésének elkerülése érdekében átmenetileg az egész országban valamennyi baromfifarmról betiltották a szállítást, és az érintett szárnyasfarm teljes állományát, mintegy 150 ezer baromfit megsemmisítik.
Szeptemberben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a madárinfluenza egy új, H5N6 törzsének fertőzésveszélyére hívta fel a figyelmet. November elején a vírus egy másik, Európában új, H5N8 különösen veszélyes törzse jelent meg egy németországi pulykafarmon.
A mostani megbetegedések kapcsán emberi fertőződésről még nem adtak hírt. A madárinfluenza legveszélyesebbnek tartott törzse, a H5N1 ezúttal nem bukkant fel. 2006-ban ugyanakkor ez a törzs világszerte megbetegedéseket okozott a baromfiállományban, és emberre is átterjedt. Akkor mintegy háromszáz ember halálát okozta a madárinfluenza, elsősorban Ázsiában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.