Több a szabadon elkölthető pénz a háztartásoknál, mint tavaly
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKiadások A háztartások egy főre jutó havi kiadásai az idei első félévben 66500 forinton alakultak, ami 3,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Mindenre többet költöttünk, kivéve a lakásfenntartást és a háztartási energiát, ami a rezsicsökkentésnek köszönhető. A lakáskarbantartás és a javítás költségei azonban reálértéken több mint 40 százalékkal nőttek, a vízellátási és lakásszolgáltatási kiadások pedig majdnem 10 százalékkal emelkedtek. A trafikrendszer kialakítása után, vagyis tavaly nyár óta a cigaretta fogyasztása folyamatosan visszaesik: közel 14 százalékkal csökkent a cigarettavásárlások volumene.
A hivatal szerint több elkölthető pénzük marad a háztartásoknak, mint tavaly. A szükségletek kielégítése után a szabadon felhasználható jövedelem aránya 38,3 százalékra nőtt a 2013 első félévi 37-ről. A legrosszabb és a legjobb anyagi helyzetben lévő háztartások közötti különbség kissé csökkent, de a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások fogyasztása még így sem éri el az átlag felét. Az, hogy a szegényebbek fogyasztása nagyobbat nőtt, mint a többieké, a KSH szerint a családi adókedvezmény kiterjesztésével magyarázható. Az alsó jövedelmi ötödben élők élelmiszerre és lakhatásra fordították az összes kiadásuk 57,8 százalékát, míg leggazdagabbak csupán a pénzük csupán 42 százalékát.
A jövedelmi helyzetet továbbra is meghatározza a lakhely. A Budapesten élők kétharmada, a megyei jogú városokban lakók fele a felső két jövedelmi ötödbe tartozik. A többi városokban az ott élők közel fele, a községekben lakó háztartások 57 százaléka az egy főre jutó jövedelmük alapján viszont az alsó két ötödbe sorolható be.
A budapestiek személyenként, havonta több mint 89 ezer forintot, a megyei jogú városokban majdnem 74, az egyéb városokban élők 60 ezer forintot költöttek. A községek lakói pedig 56 ezer forintból gazdálkodtak.


