BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromszor annyit keresnek Nyugaton, mint a szegény országokban

A cégek által termelt profit egyre kisebb része kerül a munkavállalókhoz – ez a fő tanulsága az ILO globális jelentésének, amelyből kiderül: a nyugati országokban gyakorlatilag stagnál a fizetések szintje.

Lassan elfelejthetjük azt a tézist, hogy a cégvezetők az alacsony bérek miatt vándorolnak a fejlődő országokba. Ha valóban lassan is, de felzárkóznak ezek az országok a nyugati bérszintekhez – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb, pénteken publikált bérelméréséből.

A genfi központú szervezet azt állapította meg, hogy amíg a fejlett országokban a válság kitörése, 2009 óta mindössze 0,4 százalékkal nőtt az átlagos bérszint – a termelékenység 5,3 százalékos növekedése mellett –, sőt, egyes országokban egyenesen csökkentek a fizetések. Amíg 2012-ben 0,1 százalékos volt a növekedés, tavaly pedig 0,2 százalék a fejlett régiókban, a szegényebb országokban az elmúlt két évben éves szinten 6,7, illetve 5,9 százalék körüli bővülést regisztráltak. A legnagyobb mértékben a G20 feltörekvő gazdaságaiban emeltek: Ázsiában 6, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában 5,8 százalékkal nőttek a bérek. A gazdasági nehézségekkel küzdő latin-amerikai országokban és a Karib térsében ugyanakkor mindössze 0,8 százalékos volt a bővülés.

A bérnövekedés lassulása az egész világra jellemző: a válság előtt még 3 százalék körüli bővülést mértek, mára ez 2 százalékra esett vissza. Sandra Polaski, az ILO elnökhelyettese ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a válság legnehezebb időszakának lezárultával azok a cégek, amelyek nem emelik a fizetéseket, viszont jócskán tudták növelni az elmúlt években a termelékenységet, újra profitot tudnak termelni, vagyis gyakorlatilag ülnek a megkeresett pénzen. Ez pedig nem csak a a dolgozók számára hátrányos, de a világgazdaság szempontjából is igencsak kártékony. Hozzájárul ugyanis ahhoz, hogy stagnáljon a lakossági fogyasztás, növelve ezzel a defláció kockázatát is olyan régiókban, mint például az euróövezet.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szegényebb országokban rózsás lenne a helyzet. A dokumentum szerint a fejlett gazdaságokban még mindig átlagosan háromszor olyan magasak a bérek, mint a feltörekvő és fejlődő országokban.

A fő bevételi forrás

A bérek a fejlett és a feltörekvő országokban is a háztartási jövedelem jelentős részét, 70-80 százalékát teszik ki, különösen a közepes jövedelmű háztartások esetében. A feltörekvő és fejlődő gazdaságokban, ahol gyakoribb az önfoglalkoztatás, általában alacsonyabb mértékben járulnak hozzá a bérek a háztartási bevételhez. Ez az arány Mexikóban, Oroszországban, Argentínában nagyjából 50-60 százalék, Peruban 40, Vietnamban pedig 30 százalék.

Egyes országokban, mint Brazília, Argentína és Oroszország a bérek, valamint a foglalkoztatási szint emelkedésének köszönhetően csökkentek az egyenlőtlenségek.

Egyes országokban, mint Brazília, Argentína és Oroszország a bérek, valamint a foglalkoztatási szint emelkedésének köszönhetően csökkentek az egyenlőtlenségek. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.