BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

34 milliárdos a legnagyobb késedelmű uniós projekt

A legnagyobb értékben késedelemben lévő tíz állami uniós projekt között öt fejlesztés is a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-hez tartozik – derül ki abból a felsorolásból, amit lapunk kérdésére a Miniszterelnökség állított össze a 2007–2013-as ciklus csúszásban lévő nagy összegű állami projektjeiről.

A legnagyobb összegű elmaradás is a NIF egyik projektjéhez köthető: az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának új Tisza-híddal történő, 138 milliárd forint értékű kivitelezésénél közel 34 milliárdot tesz ki az az összeg, amellyel a NIF a február 9-i állapot szerint el van maradva a 2014 végére kitűzött kifizetési tervhez képest. A legnagyobb értékű elmaradást mutató projektek top10-es listájának 2. és 3. helyére is a NIF egy-egy fejlesztése (az M0-ás déli szektorának rekonstrukciós kivitelezési munkái az M6-os és az 51-es főút közötti szakaszon, illetve a Budapest-Lőkösháza vasútvonal III/1. ütem kivitelezése, Békéscsaba állomás pályaépítése és Gyoma-Békéscsaba szakasz új elektronikus biztosítóberendezésének építése) került 21,7, illetve 17,8 milliárdos késedelemmel.

A top10 csúszásban lévő projekt között a NIF öt fejlesztésén kívül megtalálható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. két villamosprojektje (1-es és 3-as vonalak továbbfejlesztése, illetve a budai fonódó) is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szintén két projekttel szerepel a tízes listán, ahová még az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyik projektje került be.

A leginkább csúszásban lévő 10 projekt közül százalékos arányban a legnagyobb mértékű késedelem a NIF egyik projektjénél mutatható ki: az M43-as autópálya 43-as főúti lekötése 99 százalékos szinten marad el a 2014 végi kifizetési céloktól a február 9-i állapot szerint, miután a 6 milliárdos projektből eddig csupán 72 millió forint kifizetése valósult meg.
A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint összességében 1715 projekt szerepel azon a múlt héten megjelent listán, amely azokat az állami vagy önkormányzati fejlesztéseket tartalmazza, ahol a projektgazdák a február 9-i állapot szerint elmaradnak az adott projekt támogatási szerződésében rögzített, 2014. december 31-ig elérendő kifizetési tervtől. A Miniszterelnökség lapunk érdeklődésére közölte azt is, hogy az 1715 projekt közül a legtöbb késedelemben lévő fejlesztés, összesen 241 darab projekt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIKK) tartozik. Ebből a szempontból a második helyezett a NIF Zrt. 116 projekttel, míg a harmadik helyre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. került 27 fejlesztéssel. Összességében a legnagyobb értékű késedelmes összeg a NIF Zrt. projektjeinél mutatható ki (176,7 milliárd forint). A darabszámra legtöbb késedelmes projekttel rendelkező KLIKK esetében csupán 3,7 milliárdot tesz ki ez az összesített összeg.

A palyazat.gov.hu oldalon elérhető listán szereplő 1715 projektre összességében 2530 milliárd forint EU-támogatás lett lekötve, amely értékből 530 milliárdot tesz ki a késedelemmel érintett összeg.

Öngólt rúgott az állam

Alighogy elindultak, máris megadaktak az összesen 9 milliárd forintot elnyert napelem projektek, miután az állam december végén utólag modósoította a nettó fajlagos bekerülési költségre vonatkozó előírást. A pályázatokon döntően kórházak kaptak jellemzően 100–200 millió forint közötti támogatást. Az Országos Onkológiai Intézet 36,5 milliós projektje azonban olyan szintű csúszásban van, hogy alig ötmillió forintot hívhattak le rá. A berettyóújfalui kórház is csak 17 milliót költött el az 50 milliós fejlesztésből, míg a Heim Pál és a Madarász utcai Gyerekkórház gyakorlatilag egy fillért sem, és ugyanez a helyzet a siófoki kórház 149,5 milliós projektjével is. De egy helyben állnak azok a projektek, amelyeknek az lett volna a feladata, hogy megújuló energiaforrásokkal elégítsék ki a kórházak hő, és villamosenergia-igényét. A szolnoki MÁV-kórház 50 milliót, a mezőtúri kórház 29 mil-

liót, a kistarcsai 42 milliót kapott erre a célra még 2013-ban, eddig eredménytelenül. H. É.

liót, a kistarcsai 42 milliót kapott erre a célra még 2013-ban, eddig eredménytelenül. H. É. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.