BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NGM: nem kaptak adókedvezményt a stratégiai partnerek

A Nemzetgazdasági Minisztérium semmiféle adókedvezményben nem részesítette a stratégiai partnereket - közölte a szaktárca az MTI kérdésére.

Az MTI azt követően kereste meg az NGM-et, hogy az LMP kedden bejelentette: első fokon pert nyert a tárcával szemben, amely alapján annak nyilvánosságra kell hoznia, hogy a stratégiai partnerségek keretében mekkora adókedvezményt és közvetlen állami támogatást osztottak szét.

Az ellenzéki párt társelnöke, Szél Bernadett szerint a döntés precedensértékű, mint fogalmazott: "végre minden állampolgár megtudja, hogy mennyit költ az állam az adóforintjaikból a kézzelfogható eredményeket eddig nem hozó együttműködésekre".

Az LMP közleménye szerint a bíróság kimondta, hogy a közvetlen állami támogatások, illetve a társasági adóból leírható adókedvezmények közpénznek számítanak, így azokat nyilvánosságra kell hozni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ennek kapcsán közölte: minden megállapodás nyilvános és megtekinthető a kormany.hu honlapon. Arra a kérdésre, hogy fellebbez-e a tárca a bíróság döntése ellen, jelezték: az ítélet nem jogerős, a minisztérium várja az írásba foglalt ítéletet, amelynek ismeretében fellebbezhet.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.