BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az állam 6 milliárdot hagyna a mezőgazdasági foglalkoztatóknál

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Pankucsi Zoltán felidézte, hogy a 2013-ban indított akció során a munkahelyek megtartása és újak létrehozása érdekében munkáltatói járulékkedvezményeket kapnak azok a foglalkoztatók, akik 25 év alatti vagy 55 év feletti munkavállalót alkalmaznak, ahogy azok is, akik szakképzés nélkülieket, kismamákat, pályakezdőket, tartós álláskeresőket foglalkoztatnak.

A kedvezményeket a kormány a tervek szerint július elsejétől kiterjeszti a 25-55 év közötti munkavállalókat foglalkoztatókra a mezőgazdaságban. Vonatkozik ez a növénytermesztésben, állattenyésztésben, de a mezőgazdasági gépszerelésben foglalkoztatókra is - tette hozzá.

Pankucsi Zoltán hangsúlyozta, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv egyre népszerűbb a foglalkoztatók körében. Míg az intézkedések az indulás évében több mint 93 milliárd forintot hagytak a munkaadóknál, a szám 2014-ben elérte a 125 milliárd forintot, az idén az első két hónapban pedig már meghaladta a 20 milliárd forintot is - ismertette.

Pankucsi Zoltán beszámolt arról is, hogy 2013-tól 800 ezer foglalkoztatottat érintett a program, több mint 240 milliárd forintot hagyva a munkáltatóknál.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.