BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem vitte el a GDP-t a belvíz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sokat javult a belvízhelyzet az elmúlt hetekben, ezzel az eddig késlekedő tavaszi munkák is megindultak, így az agrár-GDP szempontjából fontos növények vetése sem késik. Egyes területeken már a csapadékhiány okozhat gondokat, és készülőben van a jégkár is. Az elmúlt évek tapasztalatai nyomán több lépcsőben újul meg az agrárkárenyhítési rendszer.

A néhány hónappal ezelőttihez képest jelentősen javult a belvízhelyzet, jelenleg mintegy 21 ezer hektárnyi elöntött terület és hozzávetőleg 150 ezer hektár teljesen átázott termőföld van az országban – mondta el a Világgazdaságnak Petőházi Tamás. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese szerint a legutóbbi összesítések reményre adhatnak okot. Akinek továbbra is elöntött földje van, azt ezek a számok nem vigasztalják, de úgy tűnik, országosan a belvízhelyzet rendeződött. Sőt, egyes helyeken már összességében inkább csapadékhiányról beszélhetünk, ha ez nem változik, akkor ebből akár aszály is lehet – figyelmeztetett Petőházi. Az elnökhelyettes hozzátette: közvetlen kiszáradástól a következő hetekben egyelőre nem kell tartani, megfelelő nedvességtartalék van a földekben.

A helyzetet a jobbára napsütéses tavasz és a hagyományos böjti szelek mentették meg. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) február közepén közölt összesítése még lényegesen rosszabb állapotokat tükrözött. Akkor 107 ezer hektárnyi területet öntött el a belvíz, és szakmai szervezetek becslése szerint közel egymillió hektárnyi terület volt már teljesen átnedvesedett. Ez utóbbiak könnyen belvizessé, tehát használhatatlanná válhattak volna, ha a tavaszi időszak csapadékos. (Ez történt például 2010-ben, akkor és a rákövetkező évben is nagyon komoly károkat okozott a belvíz a mezőgazdaságnak.) Az átnedvesedett területek sokáig gátolták a tavaszi munkák elvégzését, a lemaradást lóhalálában próbálják behozni a termelők.

Gőzerővel dolgozunk a földeken, a tavaszi munkák előrehaladtával lehetővé vált, hogy utolérjük magunkat – mondta el Petőházi Tamás. Az elnökhelyettes szerint ezen a héten megindulhat az országban a kései vetésű növények, így például a nemzetgazdasági szinten is jelentős tételnek számító kukorica és napraforgó vetése. Ennek jelentőségét az adja, hogy ez a két növény adja a hazai mezőgazdasági kibocsátás több mint 26 százalékát – az ősszel elvetett repcével együtt –, és egyben a hazai termelők legfőbb bevételi forrása is. Ha a kukorica és a napraforgó április közepén valóban a földbe kerülhet, akkor az eddigi késedelem behozható lesz.

Vannak azonban más veszélyek is. Petőházi Tamás figyelmeztetett: a tapasztalatok szerint ha hosszú ideig elmarad az áztató eső, mint most is, az ugyan képes csökkenteni a belvízveszélyt, de a legtöbb esetben tavaszi jégkárhoz vezet. A termelők szerint várható, hogy a következő hetekben az ország több pontján komoly jégesők alakulhatnak ki.

Részben a meteorológiai adottságok, részben a klímaváltozás hatására ma már szinte minden évben van valamilyen káresemény, amely a termelők kisebb-nagyobb hányadát érinti. Mivel Magyarországon – részben a mezőgazdasági szereplők egy részének nem kielégítő adminisztrációja miatt – nem terjedt el kellő mértékben a piaci alapú biztosítás az agráriumban, 2012 óta több lépcsőben újul meg az ágazat kárenyhítési rendszere. A kárenyhítési alapba a termelők ültetvény esetében és szántóföldi zöldségnél 3000 forintot fizetnek be hektáronként, az egyéb szántóföldi kultúráknál 1000 forintot, amit az állam legalább ekkora összeggel kiegészít. A kárenyhítő juttatás a termelői bevételcsökkenés legfeljebb 80 százaléka lehet. Jelenleg 78 ezer termelő mintegy 4 millió hektárral vesz részt a rendszerben.

Az idei kárenyhítési évtől már az üvegházi és fóliás termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelők is tagjai lehetnek a 2012-ben megreformált agrárkár-enyhítési rendszernek – közölte a szaktárca a napokban. Más lényeges elemeiben is módosul a mezőgazdasági kockázatkezelés első pillérét alkotó rendszer. Ezek közül az egyik leglényegesebb a kockázatkezelés elektronizálása: ez évtől a károk bejelentésére és a kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtására kizárólag elektronikus úton van lehetőség. A szaktárca szerint ez a gazdák adminisztrációs terheit csökkenti. A kárenyhítési rendszerben figyelembe vehető káresemények köre az őszi fagykockázattal bővül. Ezzel egyidőben a hozamérték-csökkenés mértéke 30 százalékról 15 százalékra esik vissza, vagyis már ekkora kiesés esetén igényelni lehet a kárenyhítést.

Lesznek még új javaslatok

A Világgazdaság értesülései szerint szó van a kárenyhítési rendszeren belül egy új elem, az úgynevezett jövedelemstabilizációs eszköz bevezetéséről is. A szaktárca által a 2015-2020 közötti magyar Vidékfejlesztési Programot koordináló Miniszterelnökségnek javasolt új kockázatkezelési intézkedés lényege egy kockázatközösség, ahol a befizető tagok a gyenge árbevételű években kárenyhítésben részesülhetnének. Az elképzelések szerint a jövedelemstabilizáló eszköz által nyújtott kompenzációban akkor részesülhetne egy termelő, ha a tárgyévi jövedelme több mint 30 százalékkal kevesebb, mint a referenciajövedelme. Az új rendszerben a referenciajövedelmet kétféle módszerrel lehet meghatározni: vagy az előző három év jövedelmének átlaga lenne az irányadó referencia bevétel, vagy az előző öt év legmagasabb és legalacsonyabb értékének elhagyásával képzett három év jövedelmének átlaga. Úgy tudjuk, a jövedelemstabilizációs eszközről szóló egyeztetések jelenleg is zajlanak a tárca és a szakmai szervezetek között.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.