BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánikhangulat Athénban

Már a piacok is egyre kisebb esélyét látják annak, hogy gyors megegyezés születhet Athén és hitelezői között. A likviditás biztosítását célzó alternatív megoldásokról is sorra derül ki, nem működőképesek.

Jelentősen nőttek a görög államkötvényhozamok és esett az athéni tőzsde , miután több hír is azt jelezte, még a feltételezettnél is nehezebb helyzetben van Görögország. Délelőtt 1,6 százalékkal csökkent az athéni tőzsde részvényidexe, az Athex, ezen belül a bankszektor alindexe 5,7 százalékkal esett, amire magyarázat az is, hogy az elmúlt hónapokban felgyorsult a betétkivonás a görög bankokból. Az Athex az idén eddig 10 százalékkal, az utóbbi egy évben pedig 39 százalékkal zuhant.

A kétéves lejáratú állampapírok hozama 27 százalék fölé ugrott, ami rekordszintnek számít, de a tízéves lejáratú papírok esetében is már kétéves csúcsra, 13 százalékra nőtt a hozam. Az, hogy a rövidebb lejáraton magasabb a kamatszint, annak a jele, hogy a befektetők rövid távon csőddel számolnak.

A legfontosabb piacbefolyásoló tényező a Standard & Poor''s által szerdán este bejelentett leminősítés volt. A nemzetközi hitelminősítő a közvetlen csődveszély kockázatát jelző C-sáv első szintjére, CCC+-ra tette a görög szuverén államadósságot, a további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással. Az S&P döntését azzal indokolta, hogy vészesen fogynak a görögök pénztartalékai, miközben jele sincs annak, hogy az athéni kormány megegyezne hitelezőivel az elvárt reformokról, amelyeket a további források – elsősorban a 240 milliárd eurós mentőhitel utolsó, 7,2 milliárd részletének – juttatásának feltételéül szabtak.

Wolfgang Schäuble is fűtötte a kedélyeket: a német pénzügyminiszter arról beszélt, hogy nem fűz túl sok reményt a Görögország és hitelezői közti vita gyors megoldásához. Az elmúlt napokban több forrás is jelezte: a tárgyalófelek távol vannak még a megállapodástól. Most már azt sem lehet biztosra venni, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek jövő heti rigai ülésén kompromisszum születne a kérdésben. Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy Brüsszel elégedetlen a tárgyalások előrehaladásával. Cáfolta ugyanakkor, hogy a hitelezők a görögök euróövezeti kilépésére játszanának: mindent megtesznek azért, hogy az országot a valutaunióban tartsák – közölte Schinas.

Megállapodás hiányában ez legalábbis kétséges, és az is világosan látszik, hogy a kerülőutak sorra zárulnak be a radikális Sziriza vezette kormány előtt. A Financial Times úgy tudja, néhány héttel ezelőtti washingtoni tárgyalásukon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői elutasították Athén kérését az adósság átstrukturálásával kapcsolatban. Az Európában szokatlan lépést az IMF azzal verte vissza, hogy bármilyen leírásra vagy átütemezésre csak a hitelszerződés átalakításával lehetséges. (A magánhitelezők esetében korábban már 50 százalékos leírást alkalmaztak Görögországban a második hitelcsomag elfogadásával párhuzamosan.)

Az alternatív pénzforrások is elapadnak: a moszkvai vezetés Alekszisz Ciprasz kormányfő múlt heti látogatása idején jelezte, nem áll szándékában pénzügyi támogatást nyújtani Athénnak. Sovány segítség, hogy – mint azt Dimitrisz Mardasz miniszterelnök-helyettes jelezte – a szerdai kincstárjegy-aukción kínai vevők 100 millió euró értékben vásároltak papírokat.

A bukmékerek kivárnak
Felfüggesztették a brit bukmékerek a fogadásokat arra, távozik-e Görögország az euróövezetből. A William Hill iroda a Bloombergnek úgy nyilatkozott: a távozásra az utóbbi időszakban már 3:1-es oddsszal lehetett fogadni, míg korábban még ötszörös pénzt kaphatott volna az, aki a grexitre tesz. Senki nem akar arra fogadni, hogy Görögország az év végéig a valutaunióban marad – fogalmazott a hírügynökségnek a William Hill szóvivője. A túl magas valószínűség mellett az is a felfüggesztés mellett szól – tette hozzá –, hogy jelenleg tárgyalások folynak a hitelezők és az athéni kormány között, amelynek végeredménye jelentősen befolyásolhatja a tagság jövőjét .

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.