Athént sarokba szorították a nemzetközi hitelezők
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Prognózis Új fejezetet nyitott a görög válságtárgyalások fordulatos történetében az Európai Bizottság: a tegnap közzétett tavaszi prognózis szerint idén csak 0,5 százalékkal bővül a görög GDP, noha februárban még 2,5 százalékot jeleztek, jövőre pedig 2,9 százalékot várnak az eddigi 3,6 helyett. Az adósság/GDP-arány ez év végén 170,2 százalék helyett 180,2 százalék lehet a bizottság szerint, és 2016 végére is csak 173,5 százalékra mérséklődik.
Az előrejelzés romlásában közrejátszik az is, hogy Athén év eleje óta nem tudott megállapodni az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkotta hitelezői csoporttal a 240 milliárd eurós mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósításához szükséges reformokról. A tárgyalások továbbhúzódását vetíti ugyanakkor előre, hogy az IMF már a prognózis közzététele előtt jelezte: Görögország nagyon messze van a hitelcsomag eredeti feltételeinek teljesítésétől, például attól, hogy idén 3 százalékos elsődleges többletet érjen el, jó ha az 1,5 százalék sikerül. A Valutaalap európai osztályának vezetője, Poul Thomsen figyelmeztette az eurózóna pénzügyminisztereit, hogy az IMF ezért visszatarthatja az utolsó részletből rá jutó részt – értesült a Financial Times –, hacsak az európai hitelezők nem írnak le egy jelentős részt a görög adósságokból.
Részben erre is reagált tegnap a bizottsági prognózisról szóló sajtótájékoztatón Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi biztos, amikor hangsúlyozta: a görög adósságok leírásáról csak azután lehet szó, hogy megállapodtak a reformprogramról. A legújabb határidő erre május 11, az eurózóna pénzügyminisztereinek legközelebbi találkozója, de előtte az EKB kormányzótanácsának is el kell döntenie a holnapi ülésen, hogy milyen feltételekkel tartja nyitva a görögök egyetlen finanszírozási forrását jelentő rendkívüli likviditási támogatást.


