Buborékmentesítést sürgetnek a globális nagybankok

Sürgetik is, meg nem is a rendszerkockázatokat azonosító és a pénzügyi stabilitást védelmező makroprudenciális szabályozás megerősítését azok a nemzetközi nagybankok, amelyek a Világgazdasági Fórum (WEF) keretén belül adtak ki nyilatkozatot. Olyan intézményekről van szó, mint a HSBC, a UBS, a Swiss Re, a Generali, az Intesa Sanpolo vagy a Deutsche Bank és a Black Rock, amelyek szakértőkkel, például Eric Börgloffal, a London School of Economics professzorával és Adair Turnerrel, a brit pénzügyi felügyelet volt vezetőjével közösen fejtik ki véleményüket. A Financial Times értékelése szerint a nagy pénzügyi intézetek vezetői aggódnak amiatt, hogy a piacokon buborékok alakulhatnak ki a rendkívül alacsony jegybanki kamatkörnyezetben. (Nemrég Janet Yellen, a Federal Reserve elnöke is túlzónak vélte a tőzsdei árfolyamokat, bár buborékveszélyről nem beszélt.) A makroprudenciális politika lényege az volna, hogy a buborékképződést a hatóságok a jegybanki kamat változtatása nélkül, például az anticiklikus tőkekövetelmény vagy az adósság-jövedelem arány finomításával akadályozzák meg.

A nyilatkozat egyetért azzal, hogy a döntéshozók eszközrendszerébe bekerült a makroprudenciális politika, amely segít például abban, hogy a feltörekvő piacokon kezelni tudják a pénzügyi infrastruktúra hiányosságait, az ingatlanfinanszírozás torzulásait. Azt is nyugtázzák, hogy sok országban új intézmények jöttek létre a szabályozási kihívások megválaszolására. Bár a 2010-ben, a válság nyomán a Dodd-Frank kerettörvény által alapított amerikai Pénzügyi Stabilitási Felügyeleti Tanács (FSOC) – amely a szövetségi és az állami szabályozó testületek munkáját hangolja össze –, máris republikánus bírálatok kereszttüzébe került, és az éppen tegnap ülésező tanács tevékenységét inkább korlátozná Richard Shelby szenátor, a bankügyi bizottság elnöke.

A nagy pénzintézetek véleménye új elemeket visz a szabályozási vitába: a megszólalók abból indulnak ki, hogy a cél nem lehet egyéb, mint megtalálni az egyensúlyt a növekedés ösztönzése és a pénzügyi stabilitás megőrzését szolgáló erőfeszítések között. Tartós hitelbővülés nélkül nincs gazdasági növekedés, vagyis a túlszabályozás többet árt, mint használ.
A makroprudenciális politika két pilléren nyugszik. Állandóan érvényesülő szerkezeti elemekből, amelyek a pénzügyi válság kirobbanásának esélyét mérséklik, illetve az idővel változó szabályokból, amelyek a hitelezési ciklusok alakulását követve avatkoznak be, figyelembe véve az egyes szektorok és pénzügyi eszközök sajátosságait.

A rosszul felépített stratégiák és intézmények azonban maguk is rendszerkockázatot hordozhatnak magukban. Ha nincs megfelelő egyeztetés a makroprudenciális, a monetáris és a fiskális hatóságok között, ha egyes szektorokat túlszabályoznak, míg másokat figyelmen kívül hagynak, akkor például az árnyékbankrendszer szerepe nőhet meg. Hasonlóképpen, ha csak egyes pénzügyi ágazatokra érvényesek a tőkekövetelményre vagy a jövedelemarányos adósságra vonatkozó előírások, akkor mások ebből hasznot húzhatnak.