Nem mindennapi botránnyal indul a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kongresszusa: a svájci rendőrség az FBI-t segítve egy zürichi hotelben letartóztatta a szervezet több vezetőjét. A vád ellenük többek közt korrupció és pénzmosás. Házkutatást tartottak a FIFA központjában, a CNN szerint pedig az észak- és közép-amerikai szövetség miami központját is megszállták a rendőrök.

A szövetség tagjai azért gyűltek össze Zürichben, hogy elnököt válasszanak. Két nappal a kongresszus előtt azonban megjelentek a rendőrök is a hotelben, ahol több döntéshozó is megszállt. Hat FIFA-vezetőt tartóztattak le, ám még többek ellen emelhetnek vádat legalább 150 millió dolláros csalás miatt. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium tette közzé a 14 fős listát. A megvádoltak közt szerepel a FIFA csúcsszervének, a végrehajtó bizottságnak több tagja. A névsorban van Jeffrey Webb, az észak- és közép-amerikai szövetség elnöke, elődje, Jack Warner, Julio Rocha, a FIFA fejlesztési képviselője, Nicolás Leoz, a dél-amerikai szövetség 1986 és 2013 közti elnöke, és több, a médiajogokkal foglalkozó szervezet vezetője is. Sepp Blatter FIFA-elnök nincs köztük – igaz, ehhez már az FBI tette hozzá, hogy a vizsgálat még nem ért véget. A letartóztatott vezetőket az Egyesült Államoknak fogja Svájc kiadni az FBI, valamint az amerikai Igazságügyi Minisztérium kérésére.

A hatóságok szerint a FIFA kenőpénzt fogadott el a világbajnokságok rendezési jogaiért, valamint marketing- és műsorszórási engedélyekért is. Meg voltunk döbbenve, hogy ez mennyi időn át folyhatott zavartalanul, az ügy lényegében a FIFA minden tevékenységét érintette – nyilatkozta egy nyomozó.

A svájci ügyészség azt is nyilvánosságra hozta, hogy a 2018-as és a 2022-es világbajnokságokhoz kötődő botrányok kapcsán is folyik a vizsgálat. 2010 végén ítélték oda ezt a két vb-t Oroszországnak, illetve Katarnak. Azóta is sokszor lehetett hallani, hogy emögött nagy korrupció állt, de nyomozás csak most indult. Igaz, a FIFA-nál házon belül már lefolytattak egy vizsgálatot, de ennek az eredményét végül nem engedték nyilvánosságra hozni, mondván, sértené a személyiségi jogokat, ha kiderülne, hogy kik voltak korruptak.

Ezek után az is kérdéses, hogy megtartják-e a péntekre tervezett elnökválasztást, bár a FIFA ígéri, hogy nem változtatnak a kongresszus programján. Sepp Blatter, ha ismét megválasztják, az ötödik elnöki ciklusát kezdheti meg. Kihívója, a jordániai Ali bin al-Husszein egyelőre nem kommentálta az eseményeket – annyit mondott, hogy ez egy sötét nap volt a futball számára. Egészen tegnapig úgy tűnt, hogy Blatter győzelmét nem fenyegeti semmi. Ám most már felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint nagyobb pénzügyi kárt okozna a FIFA-nak, ha Blatter maradna hatalomban. Nem tudni, miképp reagálnának a szponzorok: túl nagynak tartják-e a botrányt, vagy még így is jó üzletet látnának a világ legnépszerűbb sportágában.

Európát büntetnék

Európa és egy jordán herceg a világ többi része ellen – némi leegyszerűsítéssel erről is szólhat a FIFA kongresszusa. Az afrikai, az óceániai, valamint az észak- és közép-amerikai szövetségek képviselői már felsorakoztak Sepp Blatter újraválasztása mellett, Európa azonban jelezte, hogy Ali bin al-Husszeint támogatják. Blatterék fájó helyen vágnának vissza Európának: egy határozatot terveznek meghozni arról, hogy a 2026-os vb nem lehet ezen a kontinensen.