BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így nőttek a bérek Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei első negyedévben 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, így átlagosan 239 300 forint a havi bruttó bér. Az átlagos nettó kereset 156 700 forint volt.

2015 első negyedévében 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a KSH. 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 239 300 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (497 700 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 500 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 189 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 10 200, illetve 9600 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 156 700 forint volt, – a kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok változatlansága miatt – a bruttó keresetekével azonos mértékben, 4,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 163 600 forintra becsülhető. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,0, a vállalkozásoknál 3,3, a költségvetés területén és a nonprofit szervezeteknél egyaránt 2,3 százalékkal nőttek a keresetek 2014 első negyedévéhez képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,3 százalékponttal – kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

A 251 400 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,2 százalékkal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8 százalék.

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - közölte a KSH.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.