BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Finomított bankadószabályok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kettéosztják a tízmilliárdos bankadó kedvezményt, a hitelezést 2014-ig növelők csak 7 milliárdot kapnak vissza, míg 3 milliárdot azok között osztanák fel, akik az idén év végéig emelik a vállalati hitelállományukat. A kormányzat szinte az utolsó pillanatban is kiegészítette a jövő évi adótörvény-módosítási csomagot néhány pontosítással, ennek eredményeként áfamentes lesz az oktatási intézmények természetbeni támogatása is.

Újabb verziót terjesztett elő a bankadó csökkentésére a kormányzat. A véglegesnek tűnő megoldás szerint az EBRD-vel kötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően csökken a teher, ám az ezen felül – leginkább a Magyar Nemzeti Bank inspirációjára – adott hitelezésnövelési kedvezmény változott. Eredetileg úgy volt, hogy a 2009 és 2014 között vállalati kölcsöneik állományát növelő bankok között osztanak szét 10 milliárd forintot visszatérítésként (egymás között, a hitelállomány emelkedésének arányában). A legújabb verzió szerint azonban azok is kapnak valamit, akik tavaly még nem, de az idén már növelni tudták a vállalati hitelállományukat.

A kormányzatnak a Törvényalkotási Bizottságban tegnap benyújtott módosító indítványa szerint 7 milliárd forint jár a hitelállományt 2009 és 14 között növelni tudó bankoknak, míg 3 milliárd forint a 2009 és 2015 között emelkedő vállalati hitelállományt produkálóknak.

Utolsó pillanatban érkezett az a módosító indítvány is, amely szerint védőnőknek szintén adhatnak felmentést az iparűzési adó megfizetése alól az önkormányzatok – eddig ezt a mentességi lehetőséget csak az orvosoknak és a fogorvosoknak tervezték megadni. További jó hír az ágazat szereplőinek, hogy már 20 millió forintos árbevétel alatt is járhat nekik ez a kedvezmény, míg eddig 10 millió forintos határt húzott volna a kormány.
További könnyítés, hogy az áfatörvény értelmében adománynak minősül – és így áfamentes lesz – az oktatási intézményeknek átadott termék és szolgáltatás (csakúgy, mint eddig a közhasznú szervezeteknek vagy egyházaknak átadott ilyen természetbeni segítség).

A kormányzat ezenkívül még az utolsó pillanatban átírta az adóhitelszabályokat is. A rendelkezés a gyors (egy év alatt ötszörösnél nagyobb) növekedést elérő cégeknek ad kedvezményt: a nyereségnövekedésre jutó adót csak két év alatt kell kifizetniük. A parlamenti vita alatt a kormányzat ezt fejelte meg azzal, hogy a kedvezményt igénybe vevők cégek, ha beruháznak és a létszámukat is növelik, akár az adóhitel 70 százalékát is megtakaríthatják. Ez alapján az adóhiteles időszakban elkönyvelt beruházások 30 százaléka írható majd le, de további feltétel a létszámnövekedés is. A mostani, legújabb kiegészítés egyik pontja azt mondja ki, hogy a kedvezmény utólagos igénybevételekor sem kell majd a cégeknek önellenőrzési pótlékot fizetniük.

Az eredetileg benyújtott, viszonylag rövid, hét főbb pontban összefoglalható adómódosítást (többek közt: szja-, áfa- és bankadócsökkentés) összesen újabb hét nagyobb módosítással egészítik majd ki a parlamenti vita végére, és újabb néggyel az utolsó körben – persze ha végül a képviselők többsége is úgy dönt, ahogyan a Törvényalkotási Bizottság tegnap. A megszavazott (és nagy eséllyel nyertes) módosító javaslatok közül egyébként kormányzati kezdeményezésre került a javaslatba a magánpénztárakat otthagyóknak a visszakapott reálhozamra adott régi adómentesség, megfejelve azzal, hogy ha a pénzt önkéntes pénztárba fizetik, extra, akár 300 ezer forintos adókedvezményt is kapnak. Ráadásul ez már visszamenőleg is él: az idei átlépéseknél is számít majd. Szintén a kabinet javaslata volt, hogy januári (megint csak visszamenőleges) hatállyal az őstermelői tevékenységek listájába vegyék fel az energiaerdők termelését, és tegyék a Nemzeti Tehetség Program keretében adott ösztöndíjat adómentes bevétellé.
Képviselői indítványra teszik viszont a távközlési cégek számára (a korábban jövő évtől tervezett) vezetékadó-mentességet elérhetővé, ahogyan szintén fideszes javaslatra kaptak valamivel kedvezőbb bankadó-szabályokat a lízingcégek is. Az egyetlen kormánypárti javaslat, amit végül elutasítottak, hogy a fizikoterápiás kezelések és a szűrővizsgálatok legyenek adómentesen adható munkáltatói támogatások.

Június végéig dolgoznak a képviselők

Továbbra sem tudni hivatalosan, pontosan mikor fogadhatja el a jövő évi költségvetést a parlament, a kormány egyelőre csak jövő héten keddre és szerdára kérte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. Ez azonban csak arra elég, hogy az adótörvényeket és a büdzséhez benyújtott változtatási indítványokat elfogadják a képviselők. (Ez szerepel is a közzétett napirenden). Ez után a Költségvetési Tanácsnak kell majd kialakítania a véleményét arról, hogy a javaslat megfelel-e a stabilitási követelményeknek (erre három munkanapja van). Így, ha a KT nem emel kifogást (ami azért valószínűsíthető), az Országgyűlés június utolsó hetében, egy újabb rendkívüli ülésen fogadhatja majd el végső formájában a büdzsét.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.