BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna az IMF-ben bízik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ukrajna nem tud szeptemberig várni arra, hogy megállapodásra jusson magánhitelezőivel, és így meg tudjon takarítani 15,3 milliárd dollárnyi adósságszolgálatot – jelentette ki Washingtonban újságírók előtt Natalia Jaresko pénzügyminiszter. Ha nem érünk el haladást, akkor a kötvénytulajdonosok kiprovokálják, hogy a kormány bevesse a moratórium fegyverét – tette hozzá a tágyalásokat vezető miniszter, utalva arra, hogy a parlament a múlt héten elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a moratóriumot a külföldi adósságok fizetésére. Jaresko elismételte: arra számít, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban akkor is folyósítja hitelcsomagja következő, 1,7 milliárd dolláros részletét, ha Kijev addigra nem tud megegyezni a kötvénytulajdonosokkal.

A megállapodás révén elérhető megtakarítás része annak az összesen 40 milliárd dolláros csomagnak, amelyet az IMF rakott össze Kijev megsegítésére, és amelybe maga a nemzetközi szervezet 17,5 milliárdot tesz bele. A tárgyalások egyelőre megfeneklettek azóta, hogy a kötvénytulajdonosok olyan javaslatot terjesztettek elő, amely az ukrán jegybank tartalékainak megcsapolásával járt volna – ezt az ukrán fél elutasította. A pénzügyminiszter magabiztos megnyilatkozása mögött az is állhat, hogy az IMF első ügyvezető igazgatóhelyettese David Lipton a vele való tárgyalás előtt arra utalt: van olyan eszközük, amivel ki tudják segíteni Ukrajnát az aktuális törlesztések fizetésében. feltéve, hogy egyébként teljesíti a program feltételeit. Elemzők szerint viszont ezzel csak azt érné el az IMF, hogy Kijev keményebben tárgyalna a kötvénytulajdonosokkal, esetleg kikényszerítené, hogy mégis írják le a kötvények értékének egy részét – ami viszont ahhoz vezetne, hogy elriasztaná a befektetőket és még később tudná újra a piacról finanszírozni magát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.