BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: a magyar gazdaság stabil, jócskán lehagyta Görögországot

A magyar gazdaság jóval stabilabb állapotban van, mint korábban, ebben nagy szerepet játszottak az innovatív vállalkozások, mert minden erős gazdaság alapja az agilis, sokszínű vállalkozói környezet - mondta Varga Mihály mai átadó ünnepségén Budapesten.

Varga Mihály elmondta: pár éve, 2010 nyarán Magyarországot még a világ legkockázatosabb államai között emlegették, együtt Görögországgal, azóta Magyarország a gazdasági növekedést tekintve az Európai Unió dobogós országai közé került, a görög válság pedig még inkább elmélyült.
   
Rámutatott: különösen kedvező az, hogy a magyar GDP tavaly 3,6 százalékkal bővült. A foglalkoztatást tekintve is kedvező az ország helyzete, több mint 4,1 millióan dolgoznak az országban, a munkanélküliségi ráta jelentősen csökkent, amiben nem kis szerepe volt a hazai sikeres vállalkozásoknak. Az ország eredményeit napjainkban már a magyar kormányhoz hasonlóan ítélik meg olyan nemzetközi intézmények is, mint az IMF, az EU Bizottsága, vagy az OECD - emelte ki Varga Mihály.
   
Hétfőn a nemzetgazdasági miniszter ünnepélyesen adta át az általa 2013 augusztusában alapított Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseket, amellyel a vállalkozások értékteremtő munkáját jutalmazzák. A hétfői ünnepségen azok a cégek is bemutatkoztak, amelyek az unió vállalkozásösztönző versenyében képviselik Magyarországot.
   
Varga Mihály A hónap beruházója elismerést a Mizsetáp Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének, Kollár Csabának adta át. A hónap kis- és középvállalkozása díjat a Confector Mérnök Iroda Kft. részéről Holman Attila ügyvezető, a GPS City Guide Kft. által elnyert A hónap startup vállalkozása címet pedig Rétai Martin ügyvezető vette át.
   
Az eseményhez ezúttal két olyan sikeres vállalkozás elismerése is kapcsolódott, amelyek a Díj az európai vállalkozások ösztönzéséért elnevezésű pályázat nemzeti válogatójának továbbjutói, egyúttal az országot képviselik a verseny európai szakaszában. Az elismerő okleveleket a NESsT Europe nonprofit Kft. részéről Horváth Annamária ügyvezető igazgató, valamint az EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány részéről Ducsai-Oláh Zsanett, az alapítvány elnöke vette át.

 

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.