BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belehúzott Spanyolország a második negyedévben

GDP Tovább erősödött a spanyol gazdasági növekedés az idei második negyedévben: az első három hónaphoz képest már 1 százalékkal bővült a GDP, ez 0,1 százalékkal jobb az előző adatnál, és a leggyorsabb tempó 2007 első negyedéve, vagyis még a válság előtti időszak óta. Év/év alapon 3,1 százalékos bővülést jelez a spanyol statisztikai hivatal, ez kicsit elmarad a 3,2 százalékos elemzői várakozástól, ám így is sokkal magasabb az első negyedévi 2,7 százaléknál. A GDP összetevőiről még nem közöltek részletes adatokat, de a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint a belső kereslet, illetve a lakossági fogyasztás fűthette az eurózóna negyedik legnagyobb gazdaságát. Az Európai Unió legnagyobb országai közül eddig Nagy-Britannia számolt be második negyedéves teljesítményéről, a brit adat mindkét idei negyedévben valamivel alacsonyabb volt a spanyolnál.

Az év végi választásokra készülő konzervatív spanyol kormány július elején idén már másodszor emelte meg a 2015. évi GDP-növekedésre adott prognózisát – ezúttal 3,3 százalékra –, emellett előrehozott egy eredetileg 2016-ra tervezett adócsökkentést, amivel 1,5 milliárd eurót hagy a családi kasszákban. A lakossági fogyasztást az infláció is befolyásolhatja: az ugyancsak tegnap közzétett adatok szerint júliusban havi alapon 1,6 százalékkal csökkentek az árak, öthavi emelkedés után. Valamelyest javult a munkaerő-piaci helyzet, de ez csupán azt jelenti, hogy 22 százalék körül alakul a munkanélküliségi ráta, szemben a 2013. évi 27 százalékos rekorddal. Kellemetlenül magas a GDP-arányos deficit is: tavaly év végén még 5,8 százalék volt, a kormány célja az, hogy ez év végére 4,2 százalékig vigye le, jövőre pedig már csak 2,8 százalék legyen, vagyis a 3 százalékos uniós küszöb alá kerüljön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.