Nem titkoltan a politikusok és a döntéshozók befolyásolása a célja az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) azzal, hogy be szeretnék mutatni: az informatika ma többet jelent a telekomcégeknél, néhány elektronikai kütyügyártónál és pápaszemes programozónál. A köztudatba valahogyan beleégett, hogy az informatikai ágazat a GDP 12 százalékát termeli meg, ám már senki nem emlékszik arra, honnan jött ez a szám, miközben azt se tudjuk: ez valóban így van-e – hangsúlyozta Major Gábor, a szervezet főtitkára, azt magyarázva, miért kezdték el vizsgálni az ágazat gazdasági lábnyomát. Kutatókért se kellett messzire menni: Both Vilmos, a Századvég Gazdaságkutató IKT üzletágának vezetője (mellesleg a Bottom Line tulajdonosa) az idén lett az érdekképviselet elnökségi tagja, az együttműködés így adott volt.
Annyit tudtak az elején: nem lehet majd jól lemérni a infokommunikációs (IKT) szektor teljes hatását, biztosan alábecslik azt. Az informatikai szektorhoz sorolt cégek teljesítményét vették alapul, ami eleve torzít: ha egy autógyárban új szoftvert fejlesztenek, akkor az már gépjárműipari fejlesztésnek számít, mert a cég alaptevékenységének a besorolása a kulcs.
A szektor termelésének és szolgáltatásának közvetlen bruttó hozzáadott értéke (az adókat és a támogatásokat nem tartalmazó GVA) 2013-ban 1820 milliárd forint volt. Ez a nemzetgazdasági GVA-nak mintegy 7,2 százaléka volt. A hagyományos multiplikátor-hatásokkal számolva az arány 13,7 százalékra ment fel (ekkor számolnak például azzal, hogy a szektor nem is rosszul fizetett munkavállalói itthon használják fel a jövedelmüket, a cégek beruháznak, megbíznak más vállalatokat stb.). Az új módszertannál azonban már azzal is kalkuláltak, hogy az ágazat kibocsátását más termékek és szolgáltatások előállításához használják fel másutt, vagyis az informatika áttételes hozzájárulásával is kalkuláltak. Ezzel kalkulálva a digitális gazdaság közvetlenül és a közvetett, illetve indukált hatásokkal is számolva összesen évi 4250–4830 milliárd forint GVA létrejöttéhez járult hozzá a magyar gazdaságban az utóbbi hat évben, ez a teljes nemzetgazdasági GVA 18,6–20,1 százalékát adta a kutatás szerint.
A hagyományos módszertannal számolva 2013-ban közvetlenül és közvetve összesen mintegy 310 ezer embernek biztosított munkát az IKT-szektor, ami a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak 11,5 százalékának felel meg. Az új módszertannal számítva az ágazat az elmúlt években 376–417 ezer álláshely létrejöttéhez vagy megtartásához járult hozzá. Magyarország mind a szektor GVA-ból való részesedését, mind pedig az ágazatban foglalkoztatottak arányát tekintve az unió élmezőnyébe tartozik, messze kiemelkedve a régiós versenytársak közül. A beruházások, illetve a kutatás-fejlesztési tevékenység mértéke ugyanakkor elmarad az uniós átlagtól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.