A legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók bérének 50 százalékos emelésére tett javaslatot budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a 2016-os büdzsében az első fél évre 25 milliárd forintos mozgástér van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel. Lázár szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresnek, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen.

Beszámolt arról is, hogy a kormány szükségtelennek tartja a 6 milliárd forintosra tervezett gépjárműbeszerzést. A következő időszakban semmilyen beszerzés nem lesz – jelentette ki.

Lázár János a következő fél év nagy feladataként hivatkozott az adóeljárási rendszer átalakítására. Utalt arra is, hogy az OECD tanulmánya szerint a vállalatoknak az adóbürokrácia jelenti a legsúlyosabb kihívást, s ez a versenyképességet veszélyezteti. Számos koncepció készült az adóhivatalra vonatkozóan, ezekről vita folyik a kormányzatban – mondta a tárcavezető. Az egyik lehetőségként beszélt arról, hogy területi szinten az adóirányítás integrálódik a kormányhivatalokba. Arra a kérdésre, hogy a változás érintheti-e Vida Ildikó NAV-elnök pozícióját, Lázár János azt felelte: először a tartalomról, a változás mélységéről kell dönteni.

Segítség a fővárosnak

Döntött a kormány a Liget-projekt első szakaszáról – közölte Lázár János. Budapesttel kapcsolatban azt is megismételte, hogy a kormány 52,3 milliárd forintnyi adósságtól szabadítja meg a BKV-t. Ezenkívül 2016-ban 39,5 milliárd, 2017-ben 36,5 milliárd, 2018-ban pedig 33,5 milliárd forintot biztosít a BKV működésére. A kormány azt reméli, hogy a pénz lefedi a BKV működését, de szívesen segít, ha a főváros nem boldogul a kerületi, illetve az agglomerációs egyeztetésekkel – tette hozzá.